Ligue 1: a Lyon kirúgta a korábbi barcás Sylvinhót

Vágólapra másolva!
2019.10.07. 21:18
A Ligue 1-ban szereplő Lyon labdarúgócsapata a hivatalos honlapján tudatta, hogy menesztette a gárda vezetőedzőjét, Sylvinhót.

A 45 esztendős, játékosként többek között a Barcelonánál is futballozó Sylvinho a nyáron lett a Lyon vezetőedzője, ám a csapattal 11 tétmérkőzésen mindössze 1.18 pontot átlagolt, a francia élvonalban pedig kilenc forduló alatt csak kilenc pontot szerzett, amivel (volt) együttese a 14. helyen áll a bajnokságban.

A klub vezetősége a hivatalos honlapján úgy fogalmaz, Sylvinho szerződését megszüntették, az edzéseket pedig egyelőre az eddig asszisztensként tevékenykedő Gérald Baticle tartja majd.


 

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
1 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik