Dánia: nem hosszabbított Bendtnerrel a Köbenhavn

MTI MTIMTI MTI
2019.12.17. 15:10
null
Elképzelhető, hogy nem folytatja pályafutását Nicklas Bendtner (Fotó: AFP)
Nem hosszabbított szerződést Nicklas Bendtnerrel az FC Köbenhavn labdarúgócsapata.

 

A 31 éves korábbi válogatott dán csatárt szeptemberben az év végéig szerződtette a koppenhágai együttes, amely húsz forduló után második a dán élvonalban, az Európa-ligában pedig továbbjutott csoportjából, a 16 közé jutásért a Celtic csapatával találkozik februárban.

„El kell gondolkodnom a jövőmről és eldöntenem, akarok-e új kihívást keresni a futballban, vagy befejezni, és az élet más területén kezdeni új kalandba” – fogalmazott a játékos, aki utoljára november 10-én kapott lehetőséget az együttesben.

Bendtner pályafutása jelentős részét az Arsenalnál töltötte, bajnoki címet pedig a Juventusszal, valamint a Rosenborggal nyert. A nemzeti csapatban 81 mérkőzésen 30-szor volt eredményes. Tagja volt a dán keretnek a 2010-es világbajnokságon és a 2012-es Európa-bajnokságon is, valamint a tavalyi vb-részvételhez is hozzásegítette a válogatottat, ám sérülés miatt nem került be az oroszországi tornára utazó csapatba.

Tavaly 50 napig házi őrizetben volt, miután összetűzésbe keveredett egy koppenhágai taxissal, akinek az incidens során eltörött az állkapcsa.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
11 perce

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
3 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
9 órája

Szambafoci a szaunában – sajtószemle a DVSC és az ETO FC meccse után

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 08:24

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17

Jön Dzsudzsákék csatája a dán rekordbajnok ellen, Markgráf a kispadon – íme, a kezdők!

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 18:00

Dénes Vilmos: Nem érzem csalódásnak, hogy hazatértem

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 09:10

Belga ajánlatot utasított el a Köbenhavn Németh Hunorért – sajtóhír

Légiósok
2026.08.03. 15:54