PSG: Távozni akar! – akcióba lendült a Cavani család

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.01.22. 14:37
null
Thomas Tuchel PSG-edző újabban csak csereként számít Edinson Cavanira (Fotó: AFP)
A spanyol média Edinson Cavani édesapját és édesanyját is megszólaltatta a napokban, és mind a ketten arról beszéltek, hogy a fiuk helye már a télen az Atlético Madridban lenne. Mint ismert, a szaksajtóban hetek óta téma a PSG uruguayi labdarúgójának várható Spanyolországba igazolása.

 

„Nekem tetszik az ötlet, hogy az Atléticóban játsszon, az ország, a csapat, az edző személye egyaránt vonzó – fogalmazott Luis Cavani a spanyol El Chiringuito TV-nek, új fejezetet nyitva a fia várható távozásáról hetek óta íródó történetben. – Ha Párizsban marad, akkor is csak júniusig lesz ott. Cholo (Diego Simeone, az Atlético edzője – a szerk.) legszívesebben már most maga mellett tudná. A párizsi edző azt mondta, hogy szüksége van rá a Bajnokok Ligájában. Érzékeny téma ez, és szerintem igazából arról van szó, hogy (Tuchel) még véletlenül sem szeretné az ellenfél csapatában látni Edinsont, ha netán összekerülnének az Atléticóval.”

Luis Cavani szerint angol, német, sőt amerikai csapatok is szívesen látnák a nyáron mindenképpen szabaddá váló fiát, de ha az ember szóban már elígérkezett valahová, akkor azt illik tiszteletben tartani, szóval:

„Ha az Atlético még nyáron is várja, szerintem oda fog igazolni. Fontos lenne, hogy minél többet játsszon, de Párizsban újabban nem bánnak vele tisztességesen, csak perceket kap” – folytatta az apa.

Az AS spanyol sportlapban Edinson Cavani édesanyja, Berta Gómez fejtette ki véleményét:

„Kissé bonyolult a helyzet, de az biztos, hogy az Atléticóban akar játszani. Ha most nem jön össze, akkor majd összejön anyáron. Csodálatos lenne, már évek óta próbáljuk rábírni erre a lépésre, de a döntés nem az ő kezében van, hanem a PSG és az Atlético vezetőiében” – mondta az anya, cáfolván ugyanakkor azokat a pletykákat, amelyek szerint fia zsarolásképp megtagadta a pályára lépést Párizsban.

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

Varázsolt az aranylabdás: Ousmane Dembélé remek duplájával rangadót nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.01.16. 22:59

Az FC Barcelona, a Real Madrid és a PSG akadémiája adja a legtöbb elitligás játékost

Minden más foci
2026.01.14. 13:25
Ezek is érdekelhetik