PSG: Cavani sértődött lenne? A gólöröm mindent elárul – videó

Vágólapra másolva!
2020.02.10. 12:08
null
Edinson Cavani a 80. percben szerzett rendkívül fontos gólja után (Fotó: AFP)
Csupán három perce volt a pályán Edinson Cavani a Lyon elleni vasárnapi rangadón, amikor belőtte a hazai győzelmet (4–2) biztossá tevő negyedik PSG-gólt. Az uruguayi labdarúgónak ebben az idényben ritkán volt alkalma olyan hatalmas ünneplést csapni, mint most – mintha csapattársai is be akarták volna pótolni az elmaradt pillanatokat.

Mint korábban beszámoltunk róla, az utóbbi hónapokban többször is sérüléssel kínlódó Edinson Cavani elvesztette stabil helyét a PSG kezdőcsapatában, bajnoki meccseken többször állt be csereként (7), mint ahányszor kezdhetett (4) – és ettől nem teljesen függetlenül tartotta magát a hír, hogy még a télen az Atlético Madridba igazol.

A PSG azonban nem engedte el, a párizsi gólrekordernek meg kell várnia szerződése nyári lejártát, ám emiatt nem tűnik sértődöttnek.

CAVANI GÓLJA ÉS A TOMBOLÓ GÓLÖRÖM A LYON ELLEN (átkattintással)

„Manapság is szakadatlanul mosoly ül az arcán az edzéseken, mindig száz százalékot nyújt, és ami a legfontosabb: továbbra is közénk tartozik. Ezért is voltunk olyan boldogok a gólját követően – mondta a Cavanival híresen jó kapcsolatot ápoló olasz klubtárs, Marco Verratti. – Egy ilyen csapatban előfordul, hogy az ember nem fér be a kezdőcsapatba. Ettől függetlenül töretlen a bizalmunk iránta.”

„Különleges este volt, éreztem a csapattársak és a drukkerek irányából felém áramló szeretetet – így Cavani a PSG honlapjának adott rövid értékelésében. – A Lyon két szép góllal ránk jött a második félidőben, voltak további veszélyes támadásai, úgyhogy nagyon boldog vagyok, hogy a vége úgy sikerült, ahogy. Az pedig, hogy én is betaláltam, varázslatossá tette ezt az estét is a Parc des Princes-ben.”

Thomas Tuchel vezetőedző többször beszélt arról, hogy tavasszal szüksége van Cavanira – a vasárnapi meccs egyértelmű igazolás a számára.

„A versenyhelyzet mindig hasznos. Nem győzöm hajtogatni, hogy minden játékosunkra számítok – mondta a lefújás után a PSG vezetőedzője. – Érezhető, hogy Edi (Cavani) az utóbbi napokban sokkal koncentráltabb az edzéseken, ami összefügg az átigazolási időszak lezárultával, a helyzete egyértelművé válásával.”

A PSG a francia bajnokságot utcahosszal vezeti, a Ligakupában döntő, a Francia Kupában negyeddöntő vár rá – és a jövő héten következik az első tavaszi erőpróba a leginkább meghódítani áhított sorozatban, a Bajnokok Ligájában: a Dortmund elleni nyolcaddöntő első felvonása.

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57
Ezek is érdekelhetik