Videó: ilyen van? Iniestáék meccsén sorozatban 9 tizenegyes maradt ki!

2020.02.08. 13:34
null
A Vissel Kobe először hódította el a japán Szuperkupát (Fotó: Facebook/Vissel Kobe)
Fennállása során először hódította el a japán labdarúgó Szuperkupát a három volt barcelonai, Andrés Iniesta, Thomas Vermaelen és Sergi Samper jelenlegi csapata, a Vissel Kobe, amely a 3–3-as rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 3–2-re múlta felül a bajnoki címvédő Jokohama F. Marinos együttesét Szaitamában. A szétlövés a hetedik párban dőlt el, de már két pár után 2–2-re állt a párbaj…

Vajon volt-e már olyan nemzetközileg jegyzett futballmérkőzés a történelemben, melynek tizenegyespárbajában sorozatban kilenc kísérlet maradt ki? Ha nem, akkor a Jokohama F. Marinos és a Vissel Kobe szombaton történelmet írt Szaitamában, hiszen a japán Szuperkupa sorsáról döntő szétlövésben 2–2-t követően egymás után kilenc játékos(!) sem tudott a kapuba találni – az egyikük Vermaelen volt, aki többedmagával egyetemben fölé lőtte a labdát.

A nyitott kérdést végül Jamagucsi Hotaru, a Vissel Kobe hetedik rúgója zárta le, az ő góljával alakult ki a tizenegyespárbaj végeredménye (3–2).

A tizenegyespárbaj jegyzőkönyve (Forrás: Soccerway)
A tizenegyespárbaj jegyzőkönyve (Forrás: Soccerway)

A Vissel Kobe története során először nyerte el a Szuperkupát, míg a jokohamai együttes hatodik nekifutásra sem tudta elhódítani a serleget.

Iniesta a rendes játékidőben két gólpasszt adott, a szétlövésben pedig – ahogy az az alábbi videón is látható – értékesítette a maga kísérletét.

Andrés Iniesta (jobbra) a második kupáját nyerte a Vissel Kobe színeiben (Fotó: Facebook/Vissel Kobe)
Andrés Iniesta (jobbra) a második kupáját nyerte a Vissel Kobe színeiben (Fotó: Facebook/Vissel Kobe)
Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Az Ázsia-kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
2026.07.23. 19:07

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00