Franciaország: zárt kapus minden sportesemény április 15-ig

K. D.K. D.
2020.03.09. 14:48
Roxana Maracineanu, francia sportért felelős államtitkár hétfő délután sajtótájékoztatón jelentette be, április 15-ig minden sportesemény zárt kapus lesz az országban – ez a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság összes mérkőzésére és a válogatott találkozóira is vonatkozik.

A L’Équipe beszámolója szerint Roxana Maracineanu elmondta, a kluboknak lehetőségük van maximum ezer szurkolót beengedni a mérkőzésekre, de dönthetnek úgy is, hogy inkább zárt kapus meccset rendeznek.

A lényeg, hogy Franciaországban egyetlen sporteseményen sem lehet több a stadionban lévők száma ezer főnél április 15-ig.

Április 15-ig minden francia sporteseményen maximum ezer szurkoló lehet (Fotó: AFP)
Április 15-ig minden francia sporteseményen maximum ezer szurkoló lehet (Fotó: AFP)

Ezen felül hozzátette, a francia válogatott soron következő találkozóit – március 27-én Ukrajna, március 31-én Finnország ellen lépett volna pályára a francia nemzeti csapat felkészülési mérkőzésen – megpróbálják elhalasztani.

Ha azonban ez nem sikerül, akkor ugyanaz a szabály lesz érvényes ezekre a meccsekre is, mint a többi sporteseményre: vagy maximum ezer szurkoló lehet ott élőben, vagy teljes zárt kaput rendelnek el.

Legfrissebb hírek

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:44

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
2026.09.21. 14:57

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25