Belgium: a futballt és a kerékpárt érzékenyen érinti a korlátozás

MTI MTIMTI MTI
2020.04.16. 09:36
Augusztus végéig nem lehet tömegrendezvényeket tartani Belgiumban; a friss döntés jelentősen befolyásolja az ország sportéletét, benne két népszerű sportág, a labdarúgás és a kerékpározás eseményeit.    

Futballban a profi liga vezetősége április elején befejezettnek nyilvánította a bajnokságot, igaz, ezt a klubok közgyűlésének még jóvá kell hagynia. A rendezvényekre vonatkozó korlátozás kiterjesztésével ugyanakkor nehezebbé válna az újrakezdés, ráadásul a 24 profi egyesület többsége– 17– már korábban a szezon lezárását szorgalmazta. A speciális időszak meghosszabbításának következménye lehet az is, hogy a következő idény első szakasza vélhetően zárt kapuk mögött zajlik majd.

Az európai szövetség (UEFA) a jelenlegi bajnokságot érintő döntés miatt rosszallását fejezte ki, Aleksander Ceferin az európai kupaküzdelmekből való kizárással fenyegette meg a belga szövetséget.

„A belgák és mindazok, akik hasonló lépésen gondolkodnak, a részvételüket kockáztatják a következő európai kupaszezonban”– hangsúlyozta április 3-án.

A jelenlegi helyzetben csak úgy tudnának megfelelni az elvárásnak a belgák, ha nézők nélküli mérkőzésekkel mégis befejeznék a bajnokságot. Az élvonal küzdelmei az alapszakasz vége előtt egy mérkőzéssel értek véget, ezután következett volna a rájátszás. A döntésben szerepet játszott, hogy a belga szövetség már teljes egészében megkapta a szezonra a televíziós közvetítési jogokból származó pénzt, amelyet nem is kell visszafizetnie.

A kormányzati döntés érinti a belga országúti kerékpáros bajnokságot is, melyet június 21-ről augusztus 23-ra halasztottak, de még akkor is csak nézők nélkül lehetne megrendezni. A házigazda Anzegem polgármesterének ugyanakkor ez egyáltalán nem teszik.

„Nem rendezhetünk belga bajnokságot közönség és VIP-vendégek nélkül augusztusban, amikor sokan szabadságon vannak”– jelentette ki Gino Devogelaere.

A viadal lebonyolítása már amúgy is nehézségekbe ütközne, mert a szponzorok egy része pénzügyi gondjaik miatt visszalépett.

Legfrissebb hírek

„Nem változott semmi” – Infantino indul a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
1 órája

Megvan Petkovic utódja az algériai labdarúgó-válogatottnál

Minden más foci
4 órája

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
2026.09.04. 11:40

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
2026.09.03. 09:00

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13