FIFA: az átigazolási időszak és a szerződések is módosulhatnak

2020.04.06. 20:52
null
Az Infantino vezette FIFA hamarosan nyilvánosságra hozhatja a részleteket (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a nagyobb labdarúgó-szervezetek több változtatásról is megállapodtak az idény befejezését illetően.

Mint a BBC írja, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által kezdeményezett tárgyalásokon részt vettek (és vesznek) a különböző országok szövetségei, klubok, sőt, még futballisták is. A portál szerint a résztvevők abban egyetértenek, hogy aligha tudják már befejezni a legtöbb bajnokságot június 30-ig.

A megbeszélések során a felek állítólag több pontban is megállapodásra jutottak. Az egyik, amiben konszenzus született, hogy a nyári átigazolási piacot eltolják, emellett a klubok azoknak a játékosoknak is meghosszabbíthatják majd rövid távon a szerződését, akiknek eredeti kontraktusa június 30-án lejárna.

A The Athletic hozzáteszi: a FIFA várhatóan napokon belül nyilvánosságra hoz egy több módosításból álló listát, ám a pontos részletekről ebben a pillanatban is folynak az egyeztetések.

Legfrissebb hírek

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
17 órája

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37