Labdarúgás: a német edző az idény végén visszavonul

MTI MTIMTI MTI
2020.04.11. 12:32
null
Befejezi edzői pályafutását a Mönchengladbach és a Real Madrid egykori kiválósága (Fotó: Twitter)
Uli Stielike, a kínai élvonalban szereplő Tiencsin Teda labdarúgócsapatának vezetőedzője bejelentette, hogy az év végén visszavonul.

 

A 65 éves szakvezető a kínai élvonalban szereplő Tiencsin Tedát irányítja, de jelenleg bochumi otthonában tartózkodik a koronavírus-járvány miatt.

„Könnyebb lenne, ha azt mondanám, bontsuk fel a szerződésemet, de én aláírtam, és a klubnál számítanak rám, különösen a játékosok és a szurkolók” – nyilatkozta.

Hozzátette, szerinte az idény december közepén ér véget, akkor lejár a szerződése, és Németországban, illetve máshol sem szeretne már munkát vállalni, nyugdíjas éveit Andalúziában töltené.

Stielike játékosként csak három csapatban, a Borussia Mönchengladbachban, a Real Madridban és a svájci Neuchatel Xamaxban szerepelt, az NSZK válogatottjában 42 mérkőzésen játszott. Egyike annak a három labdarúgónak, aki pályára lépett a BEK, a KEK, az UEFA-kupa, a világbajnokság és az Európa-bajnokság döntőjében is.

Edzőként irányította a svájci, az elefántcsontparti és a dél-koreai válogatottat, hazáján kívül dolgozott Spanyolországban és Katarban is, a Tiencsin Tedánál 2017 óta tevékenykedik.

Legfrissebb hírek

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Az a bizonyos 1–7 és egy bizonyos rettenetes ütközés – vb-videók

Minden más foci
2026.07.08. 14:23

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
2026.07.04. 15:11

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.03. 23:08

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.03. 12:01

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.30. 13:26