Ligue 1: a Lyon nem nyugszik bele a bajnoki végeredménybe

K. Zs.K. Zs.
2020.04.30. 22:31
null
Jean-Michel Aulas klubelnök és a lyoni stadion (Fotó: AFP, 2018)
A Lyon tanulmányozza a liga vonatkozó határozatát, egyúttal fenntartja magának a kártérítési per indításának jogát amiatt, hogy a teljes menetrend lejátszása helyett, a koronavírus-járvány miatt csütörtökön végeredményt hirdettek a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1).

 

A 28. forduló után a Lyon a hetedik helyen állt a tabellán, és mivel ezt hirdették ki végeredményként, a 23 éve folyamatosan európai kupaszereplő csapat a bajnoki helyezése alapján ősszel nem léphet ki a nemzetközi porondra.

A több tízmillió eurós elmaradt hasznuk miatt pert kilátásba helyező lyoniak azzal érvelnek, hogy Édouard Philippe miniszterelnök keddi nemzetgyűlési beszéde formálisan nem mondta ki a bajnokság befejezését, továbbá Roxana Maracineanu sportminiszter korábbi állásfoglalása szerint – a járványhelyzet alakulásának függvényében – augusztus elején még be lehetett volna fejezni a 2019–2020-as idényt.

A jobb helyezés kivívásának lehetőségétől magukat megfosztva érző lyoniak közleményükben hivatkoznak Jean-Michel Aulas klubelnök korábbi – más klubok tetszését is elnyerő – javaslatára is, miszerint valamiféle playoffal a pályán is lezárható lenne a bajnokság, és ezzel megfelelnének az UEFA elvárásának, hogy lehetőleg ne a tárgyalótermekben kerüljön pont az idény végére.

Az OL közleménye végén gratulált a tabellát fölényesen vezető PSG-nek az újabb bajnoki címhez, egyúttal sokat sejtetően reményét fejezte ki, hogy hamarosan a női mezőnyben is bajnokot hirdetnek – ott ugyanis ez még várat magára. A hölgyeknél a Marozsán Dzsenifert is foglalkoztató Lyon áll az élen.

Az OL férficsapatának egyébként maradt még két esélye az európai kupaszereplésre: ha folytatják a Bajnokok Ligája mostani kiírását, és azt megnyeri – a nyolcaddöntő első meccsén hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Juventust –, vagy ha győz a francia Ligakupa-döntőben a PSG ellen, amennyiben azt megrendezik augusztusban.

Legfrissebb hírek

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
4 órája

Odahaza kapott ki a Monacótól, továbbra is nyeretlen a bajnokságban a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.04. 23:20

Ki hitte volna? A 152 millió euróért vásárló PSG hatalmas plusszal zárta a nyarat

Francia labdarúgás
2026.09.04. 18:28

Ligue 1: debütáns góljával nyert idegenben a LIlle

Francia labdarúgás
2026.09.03. 22:44

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
2026.08.30. 23:46

Vezetett a Lens, de az ifjú marokkói rekorder duplájára nem volt ellenszere

Francia labdarúgás
2026.08.29. 19:34

Hiába a 90. percben még kétgólos hátrány, pontot szerzett Lille-ben a PSG

Francia labdarúgás
2026.08.28. 23:02