Norvégia: őrült ötlet, FIFA-ban játszanák le a bajnokság első felét

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
2020.04.22. 13:27
Gángó András, a Tromsö IL magyar kapusedzője egy meghökkentő ötletről mesélt lapunknak. Néhány alacsonyabb osztályú norvég klubnál felvetődött az ötlet, hogy a járványhelyzet miatt szünetelő bajnokság (amely ott tavaszi-őszi rendszerben működik) első felét virtuálisan, a FIFA nevű játékban bonyolítsák le, majd az elért eredményeket továbbvigyék, s a játékkonzolon megkezdett bajnokságot a valóságban fejezzék be.

Gángó András elmondta, hogy a Norvég Labdarúgó-szövetség szeretné mind a harminc bajnokit lejátszani az első két profi osztályban. elmondta, hogy a Norvég Labdarúgó-szövetség szeretné mind a harminc bajnokit lejátszani az első két profi osztályban.

De mi van az alacsonyabb osztályú mérkőzésekkel?

„A helyi sajtóban megjelent egy cikk: Tromsö körzeti bajnokságaiban (ötödosztály, valamint ennél is alacsonyabb ligákban) szereplő klubok között felvetődött az ötlet, mely szerint a tavaszi szezont e-sportban, vagyis FIFA PlayStation-játékban tudják le, és az ott megszerzett pontokat vigyék magukkal a bajnokság második felére, amelyet az ősszel már a pályán játszanak le
– így Gángó András. – Még csak harminchat éves vagyok, nem mondanám magam öregnek, de erre a felvetésre még nekem is kellett egyet aludnom, hogy megemésszem… Meglátjuk, mi lesz ebből, de kétségtelen, a koronavírus miatt mindenki extrém helyzetbe került, valamilyen megoldást kell találni.”

Gángó András emellett beszélt a felfüggesztett munkaviszonyról, a feröeri lehetőségről és a megszerzett papírról is – ezt IDE KATTINTVA olvashatják.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29