Premjer-Liga: „Életem legjobb döntése volt a Fradi”

K. Zs.K. Zs.
2020.04.05. 09:27
null
Cristian Ramírez (jobbra) a 2016-os Magyar Kupa-döntő megnyerése után (Fotó: Nemzeti Sport)
Cristian Ramírez jelenleg az orosz élvonal (Premjer-Liga) harmadik helyén álló FK Krasznodar labdarúgója, élete legjobb döntésének mégis a Ferencvárosba igazolását tartja – ez derül ki abból a minapi videointerjúból, amelyet korábbi klubja, az ecuadori Independiente del Valle honlapja készített vele.

 

Cristian Ramírez beszélt a tizenévesen a Dortmundnál és a Tottenhamnél zajló próbajátékáról, a majdnem összejött dortmundi szerződésről, a Fortuna Düsseldorftól kapott lehetőségről, majd karrierje fordulópontjáról: a Ferencvárosról.

„Az életem olyan szakasza volt ez, amit sohasem fogok elfelejteni. Két nap alatt lezajlottak a tárgyalások, és hat hónapra Magyarországra szerződtem – elevenítette fel a féléves kölcsönidőszakkal kezdődő ferencvárosi életszakaszát a 25 éves, 21-szeres ecuadori válogatott Cristian Ramírez. – Életem legjobb döntése volt, hiszen ennek köszönhetem a feleségemet, a két lányomat is. Nemsokára az állampolgárságot is megkapom. Befogadott ez az ország, Budapest az otthonom, úgy érzem, egymásra találtunk.”

A nagyon fiatalon Európába kerülő Ramírez 55 NB I-es mérkőzésen lépett pályára 2015 márciusa és 2016 novembere között, négy gólt szerzett, és ahogyan arról ő maga is beszélt, közben családot alapított.

Az ecuadori balhátvéd 2017 tavasza óta futballozik az FK Krasznodarban – orosz klubjában is alapembernek számít.

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
6 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
21 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43