UEFA: közel 250 millió eurót osztottak szét a tagszövetségek között

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2020.04.27. 21:07
null
Az UEFA anyagi segítséget nyújtott a tagszövetségeknek (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 236.5 millió eurót bocsátott 55 tagszövetsége rendelkezésére, hogy ezzel enyhítse a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségeket.

 

A szervezet hétfői közlése szerint minden tag 4.3 millió eurót (átszámítva kb. másfélmilliárd forintot) kap egy célzott fejlesztési területekre elkülönített alapból, de úgy döntött, hozzájárul, hogy a szövetségek „saját prioritásaik szerint használják fel a világjárvány hatásai miatt”.

Az UEFA korábban előre hozta a válogatott játékosokat foglalkoztató kluboknak szánt 70 millió euró kifizetését is.

Az európai szövetség végrehajtó bizottsága legutóbb csütörtökön ülésezett, akkor két forgatókönyvről egyeztek meg az idény lehetséges folytatását illetően. Továbbá döntöttek arról is, hogy bár az Európa-bajnokságot 2021-re halasztották, annak neve és logója marad az eredeti, 2020-as.

A vb-ülésen elfogadták a nemzetközi kupaindulók meghatározására vonatkozó főbb irányelveket, amelyeket a tagszövetségek alkalmazhatnak.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00