UEFA: május 25-ig várják a folytatásra vonatkozó terveket a tagoktól

MTI MTIMTI MTI
2020.04.28. 16:14
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) határozata értelmében a tagszervezeteknek május 25-ig kell leadniuk a bajnokságok újrakezdésével kapcsolatos terveiket.

Aleksander Ceferin UEFA-elnök az 55 tagszövetséghez eljuttatott levelében kiemelte: azokban az országokban, ahol befejezettnek nyilvánítják a félbeszakított bajnoki idényt, május 25-ig kell megnevezniük az európai kupasorozatokba kvalifikált csapataikat. Hozzátette: azoktól a szövetségektől, amelyek befejezettnek nyilvánítják a szezont, jogos érvekkel alátámasztott indoklást vár.

Az elnök hangsúlyozta, a megjelölt időpontig kell beküldeni a bajnokságok folytatásának tervezett időpontjait és azok lebonyolítási formáját is.

Az UEFA korábban már világosan kifejtette, hogy a körülmények és a lehetőségek figyelembe vételével a tagszövetségek fejezzék be a bajnoki küzdelmeket, és reményét fejezte ki, hogy a szintén a világjárvány miatt megszakadt európai kupasorozatokban (Bajnokok Ligája, Európa-liga) is tudnak győztest hirdetni a 2019–2020-as idényben.

A napokban az élbajnokságok közül az angol, az olasz és a német is kijelentette, hogy a pályán szeretné befejezni a szezont, míg egy héttel ezelőtt a magyar szövetség (MLSZ) is hasonlóan foglalt állást, több európai szervezettel egyetemben. Európában előbb április elején Belgiumban, majd múlt pénteken Hollandiában nyilvánították befejezettnek az idényt, előbbiben viszont a labdarúgóklubok végül elhalasztották a lezárást hivatalosan is jóváhagyó, hétfőre tervezett szavazást.

Az MLSZ pénteken közölte, hogy ha a kormány részben vagy egészben feloldja az érvényben lévő tilalmakat a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, vagyis engedélyezi csapatedzések megtartását és sportesemények megrendezését, akkor az UEFA nemzetközi felnőtt nagypályás versenyeire kvalifikáló versenysorozatok folytatására a kormányrendelet megjelenésétől számított huszadik napot követő első szerdától vagy szombattól – amelyik előbb van –, de legkésőbb június 13-tól kerül sor.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24