Belgium: a klubok ismét elhalasztották az idény lezárását jóváhagyó szavazást

MTI MTIMTI MTI
2020.05.04. 08:55
null
Ismét elhalasztották a szavazást Belgiumban (Fotó: AFP)
A belga labdarúgóklubok ismét elhalasztották az idény lezárását jóváhagyó szavazást, melyet korábbi módosítás nyomán hétfőre terveztek.

 

Az új időpont május 15-e, az ismételt elnapolást a Pro League azzal indokolta, hogy az összes rendelkezésre álló információ birtokában a lehető legalaposabban szeretné áttekinteni a koronavírus-válság lehetséges következményeit. A szavazással így megvárja a hatóságok állásfoglalását.

A liga vezetősége április 2-án nyilvánította befejezettnek a belga bajnokságot – Európában ez volt az első ilyen jellegű döntés –, egy „kiskapu” azonban nyitva maradt, mert a határozatot még jóvá kell hagynia a felső két osztály 24 csapatának.

Az FC Bruges 15 pontos előnnyel állt az élen a második helyezett Genttel szemben a koronavírus-járvány miatt márciusban felfüggesztett bajnokságban, amelyből már csak egy forduló lett volna hátra a rájátszás megkezdése előtt. Az ezüstérem 29 forduló alapján a Gentnek, a bronz a Charleroi-nak jutott, a negyedik helyezett a Royal Antwerp lett. A győztes Bajnokok Ligája-főtáblás, a második BL-selejtezős, a harmadik Európa-liga-főtáblás, míg a negyedik El-selejtezős lesz, amennyiben megszavazzák a klubok a lezárást.

A voksolást korábban már kétszer elhalasztották.

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
14 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
17 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
20 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
20 órája

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
22 órája

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
22 órája

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
22 órája

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
22 órája
Ezek is érdekelhetik