Belgium: csapatot vásárolt a City Football Group

2020.05.11. 14:47
null
Belga csapatot vásárolt a City Football Group (Fotó: AFP)
A londoni központú, arab tulajdonú City Football Group (CFG) megvásárolta a belga másodosztályban szereplő Lommel labdarúgóklubot.    

 

A cég hétfőn közleményben számolt be a megállapodás véglegesítéséről, így már kilenc egyesület, közte az észak-amerikai ligában (MLS) szereplő New York City FC, a spanyol másodosztályú Girona, valamint az angol bajnoki címvédő Manchester City tulajdonosa.

A BBC értesülései szerint a CFG a megvásárlással átvállalja a Lommel 1.75 millió fontos adósságát is.

„Ez a befektetés része annak a hosszú távú stratégiánknak, amelynek célja, hogy a jelentős futballnemzetek mindegyikében jelen legyünk, szép játékot játsszunk és neveljük a tehetségeket” – mondta Ferran Soriano, a CFG ügyvezető igazgatója.

A Lommel a hatodik helyen állt a tabellán, amikor a szezont felfüggesztették Belgiumban a koronavírus-járvány miatt.

A CFG-nek Európán és az Egyesült Államokon kívül is jelentős számban vannak futballklubjai, így Ausztráliában, Indiában, Japánban, Kínában és Uruguayban.

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
14 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
17 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
20 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
20 órája

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
22 órája

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
22 órája

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
22 órája

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
22 órája
Ezek is érdekelhetik