DAC: távozik a Dunaszerdahely vezetőedzője – hivatalos

H. D.H. D.
2020.05.15. 15:17
null
Hélder Cristovao távozik a Dunaszerdahelytől (Fotó: dac1904.sk)
A DAC labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy nem érvényesíti Hélder Cristovao 2020. május 31-ig érvényes szerződésében lévő opcióját, így a 49 éves portugál vezetőedző távozik. A dunaszerdahelyi klub közlése szerint jelenleg is tárgyalásban vannak a jelöltekkel a megüresedett edzői poszt betöltésére.

 

A DAC-ot idén január óta irányító Hélder Cristovao sok kritikát kapott, mert öt tétmérkőzésen csak egyszer győzött a csapata – a bajnokságban négy meccsen egyszer sem.

Bernd Storck megegyezett a dunaszerdahelyiekkel – sajtóhír

Egybehangzó belga sajtóinformációk szerint a következő idénytől Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya lehet az utódja. A Nemzeti Sport értesülései alapján az idény hátralévő részére az U19-eseket irányító Michal Kuruc veheti át a dunaszerdahelyi alakulat irányítását.

A DAC a rájátszás megkezdése előtt a harmadik helyen állt a szlovák bajnokságban, amikor a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a Fortuna Liga küzdelmeit. Ha a csapat nem csúszik le a dobogóról – előnye nyolc pont a negyedik helyezett Spartak Trnava (Nagyszombat) –, akkor a következő idényben is szerepelhet a nemzetközi porondon, ez esetbenteljesülhetne Storck vágya,és kipróbálhatná magát az európai színtéren.

További részletekről ide kattintva olvashat!

Legfrissebb hírek

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
16 órája

Fél tucat gólt szerzett a DAC, és fellépett az első helyre

Minden más foci
2026.08.30. 19:47

Női kézilabda: húszgólos győzelmet aratott az ETO a DAC ellen

Kézilabda
2026.08.25. 19:18

Niké Liga: ötgólos dunaszerdahelyi győzelem

Minden más foci
2026.08.22. 23:03

Tuboly Máté: Nagy megtiszteltetés a DAC csapatkapitányának lenni

Minden más foci
2026.08.20. 19:26

Szlovák Kupa: tizenhárom gólt rúgott a DAC, Szánthó Regő ismét eredményes volt a Besztercebányában

Minden más foci
2026.08.19. 20:38

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
2026.08.16. 21:25

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
2026.08.16. 17:18