Gyász: házhoz segítette az MLSZ az elhunyt lökösházi gólkirály családját

2020.05.14. 09:17
null
Az elhunyt Orsós Krisztián és barátője (Fotó: Bors)
A járvány miatt nem tudtak a kórházban elbúcsúzni családtagjai az elhunyt Orsós Krisztiántól, akinek a múlt nyáron kellett amputálni a lábát rákos megbetegedés miatt – számolt be a Bors. A Magyar Labdarúgó-szövetség ötmillió forinttal támogatta a családot.

Szinte az utolsó napig otthon küzdött az életben maradásért a 22 éves lökösházi gólkirály, akinek tavaly augusztusban egy daganat miatt kellett levágni az egyik lábát. Ez volt az egyetlen esélye, hogy fel tudja nevelni kislányát, Lilient, akinek első születésnapja pár napja volt – olvasható a Borson.

„Ezután kezdett el romlani az állapota, kínzó fájdalmai lettek. Hétfőn bekerült a békéscsabai kórházba, és kedden örökre lehunyta a szemét. A járvány miatt elköszönni sem tudtunk tőle, még néhány perccel a halála előtt hívni akarta az édesanyját, vélhetően el akart búcsúzni, de beszélni már nem tudtak” – mesélte a lapnak az egyik családtag, aki azt is elárulta, hiába derült ki novemberben, hogy a futballista daganata áttétveszélyes, szervezete nem bírta volna a kezelést, ezért kemoterápiát nem kapott.

A cikk szerint a 2017–2018-as szezont 95 góllal záró, ezzel Lökösházán házi gólkirályi címet szerzett játékos életét az MLSZ nemrég egy házzal segítette.

„Ötmillió forintot adtak az eleki önkormányzatnak, amely vett egy házat, ennek a használati jogát kapta meg Krisztián. Ez most átszáll a párjára, Nettire és a kislányukra. Így legalább lesz hol lakniuk szegényeknek” – tette hozzá a családtag, aki elmondta, a temetés pontos időpontját még nem tudják.

Legfrissebb hírek

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:23

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
Tegnap, 11:40

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
2026.09.03. 09:00

MLSZ: indul a jegyértékesítés az első két hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
2026.09.02. 11:32

NB I: vasárnap játszik a Ferencváros a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 14:20

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

Mol Magyar Kupa: három meccs kerül tv-képernyőre – íme, a 3. forduló pontos programja

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 17:50