DAC: újra futball, Bernd Storck a lelátón

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.06.06. 13:57
null
Edzőmérkőzést játszottak egymással a DAC futballistái szombaton (Fotó: Duducz Tibor)
Három hónap kényszerszünet után ismét labdarúgó-mérkőzést játszott a DAC. Edzőmeccsen a sárga mezesek a szürke trikósok ellen léptek pályára.

Afelvezetés olyan volt, mint minden bajnoki meccsen. Acsapatok bevonulása előtt felhangzott aNélküled című dal, azonban sajnos csak ahangszórókból szólt aDAC-himnusza, mivel atalálkozó üres lelátók előtt zajlott.

Bernd Storck vezetőedző kétfelé osztotta akeretet. Asárga mezeseket Kalmár Zsolt csapatkapitány vezette, aszürkéket Dominik Kruzliak. Ugyan üresek voltak atribünök (nagy valószínűség szerint így lesz ez ajövő heti bajnoki meccsen is), ahangszórókból szóltak aDAC-rigmusok, aszurkolás.

,,Itt mindig jó játszani, de a közönség nagyon hiányozni fog. Reméljük, hogy hamar döntés születik, és legalább néhány ezer ember be tud majd jönni– mondta a találkozó után Kalmár Zsolt.

Bernd Storck, a DAC mestere alelátón foglalt helyet, onnan figyelte acsapatot, az ivószünetek alatt pedig apályán adott tanácsokat afocistáinak.

A meccs a szürke mezesek 2–1-es győzelmével ért véget. Látni lehetett, hogy a remekül felkészített pályán mindenki óriási elszántsággal és kedvvel játszott.

„Úgy érzem, jó erőben vagyok, bár a lábak azért meg vannak fogva, hiszen a héten volt nyolc nehéz edzés. De biztos vagyok benne, hogy jövő hétvégére készen állunk fizikailag és mentálisan is zárta le Kalmár Zsolt.

Legfrissebb hírek

Redzic Damir a Red Bull Salzburgba szerződik – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 15:42

Felkészülés: komáromi és kassai győzelem, DAC-döntetlen

Minden más foci
2026.01.31. 18:53

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Vida Máté: Ez egy olyan helyszín, ahová az ember akár ingyen is visszajönne

Minden más foci
2026.01.17. 17:32

Felkészülés: ötöt rúgott a DAC a Karcagnak – videó

Minden más foci
2026.01.16. 18:43

NS-infó: a DAC konkrét ajánlatokat kapott Redzic Damirért

Légiósok
2026.01.16. 13:48
Ezek is érdekelhetik