Eurofutball: Ausztriában és Németországban sikeresebbek lettek a vendégcsapatok

MTI MTIMTI MTI
2020.06.16. 09:48
null
„A 12. ember mindig itt van” – hirdeti a (most még) másodosztályú Arminia Bielefeld szurkolóinak üzenete (Fotó: AFP)
A német és az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban is sikeresebbek és eredményesebbek lettek a vendégcsapatok, amióta a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött rendezik a mérkőzéseket – derült ki az amerikai Gracenote adatszolgáltató elemzéséből.

 

Ausztriában a nézők nélkül megrendezett eddigi 24 bajnoki találkozóból mindössze hatot tudott megnyerni a hazai együttes, az összecsapások több mint felén, 13 meccsen az idegenben szereplő gárda győzött. Az előző idényben az összes első osztályú mérkőzésen – beleértve az európai kupaszereplésért rendezett rájátszást is – 79 hazai siker mellett 70 vendéggyőzelem született. A koronavírus-járvány kitörése és az osztrák bajnokság mostani szezonjának félbeszakítása előtt – még nézőkkel a lelátókon – szintén a vendégként játszó csapatok voltak sikeresebbek, de kisebb volt a különbség, 52 vendégsiker mellett 47 hazai győzelem született.

A német Bundesligában még inkább érzékelhető a közönség hiánya, a járvány miatt elrendelt kényszerszünet előtt lejátszott 223 mérkőzésből ugyanis 43 százalék az otthon játszó csapat sikerével végződött, ugyanakkor a bajnokság újraindítása óta lejátszott 56 meccsen ez az arány már csak 21 százalék. Ezeken a találkozókon 12 hazai győzelem, 28 döntetlen és 16 vendégsiker a mérleg. A Gracenote közlése szerint 56 mérkőzést alapul véve hasonló arány a Bundesliga 1963 óta íródó történetében csupán egyszer, 2009 decemberében fordult elő.

A nézők hiánya a gólszerzésre is hatással van, a saját stadionjukban pályára lépő csapatok a közönség támogatása nélkül meccsenként 1.23 találatot szereznek a korábbi 1.74-es átlagértékkel szemben.

Legfrissebb hírek

Tarolnak a Real Madrid játékosai – statisztika

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:10

Törökország továbbra is hibátlan a házigazdák ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:51

Győzelmével Marokkó lett a legerdményesebb afrikai csapat a világbajnokságon – statisztika

Foci vb 2026
2026.06.25. 02:46

Most járunk a vb felénél – már ami a meccsek számát illeti

Foci vb 2026
2026.06.25. 02:26

Vb 2026: lágyéksérülés miatt nem edzett a németek balbekkje

Foci vb 2026
2026.06.24. 21:31

Daniel Munoz James Rodríguez nyomdokaiba lépett – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.24. 06:31

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

A győri Benbuali vezérletével Algériának továbbra is jól megy ázsiai csapatok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.23. 07:51
Ezek is érdekelhetik