Franciaország: 5000 néző mehet be a kupa és a Ligakupa döntőjére

MTI MTIMTI MTI
2020.06.26. 21:28
null
Franciaországban 5000 néző mehet be a kupa és a ligakupa döntőjére (Fotó: AFP)
Franciaországban július végén ötezer néző tekintheti meg a helyszínen a kupa, illetve a Ligakupa döntőjét az ország labdarúgó-szövetségének (FFF) pénteki döntése alapján.

 

A szervezet kijelölte, hogy mikor rendezik meg a két mérkőzést. Ennek értelmében mindkét finálé egy-egy napot csúszott a korábban tervezett dátumhoz képest. Így a mindkét találkozón érdekelt – és a pandémia miatt félbeszakadt bajnokságban aranyérmesnek kihirdetett – Paris Saint-Germain a Francia Kupa döntőjében július 24-én találkozik a Saint-Étienne-nel, míg a Lyonnal a Ligakupában 31-én ütközik meg.

Noël Le Graët, az FFF elnöke kiemelte, jelen pillanatban ötezer nézőre kaptak engedélyt, de a találkozókig hátralévő időben megpróbálják elérni, hogy még többen be tudjanak menni a stadionokba. A szövetség azt is megerősítette, hogy a bajnokság következő idénye augusztus 22-én kezdődik.

A PSG – amelynek másodedzője Lőw Zsolt – a hazai kupadöntőkkel hangol a Bajnokok Ligája augusztus közepére tervezett végjátékára, a lisszaboni nyolcas döntőre. A párizsiak a Borussia Dortmund búcsúztatásával már tavasszal biztosítottak a helyüket a negyeddöntőben.

Legfrissebb hírek

A magyar kéziválogatott jó játékkal aratott győzelmet idegenben a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.25. 16:38

Nagy csatában játszott döntetlent a magyar kéziválogatott Franciaország ellen

Kézilabda
2026.10.22. 17:38

Női kéziseink fontos tesztet vívnak a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.22. 08:28

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
2026.10.18. 23:35

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
2026.10.12. 21:39

Győri és debreceni játékosokkal készül Franciaország a magyar válogatott ellen

Kézilabda
2026.10.06. 20:08

Zidane: Nagyon jó érzés kijavítani a hibákat, és mi pontosan ezt tettük

Minden más foci
2026.10.06. 11:32

Akinek ilyen cseréi vannak... Doué és Olise beállt, 14 perc alatt ízekre szedte Belgiumot

Minden más foci
2026.10.05. 22:51