Belgium: Bölöni László lett a Gent vezetőedzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.08.20. 16:07
null
Így üdvözli Bölöni Lászlót hivatalos honlapján a Gent (Fotó: kaagent.be)
Mint azt előre jeleztük, Bölöni László a belga bajnokságban szereplő Gent vezetőedzője lett. A Belgiumban korábban a Standard Liege-nél és a Royal Antwerpnél is dolgozó magyar tréner kétéves szerződést írt alá.

 

A KAA Gent gyengén kezdte az új idényt, az első két bajnokiját egyaránt 2–1-re elvesztette, így a vezetőség bizalma megingott Jess Thorupban, akit csütörtökön menesztettek is.

Bölöni László edzői pályafutása harmadik belgiumi állomásához érkezett. 2009-ben a Standard Liege-zsel bajnoki címet és Szuperkupát nyert– az év legjobb edzőjének is megválasztották –, majd az elmúlt idényben az Antwerpet kupadöntőbe vezette, igaz, a finálét már nélküle nyerte meg az együttes, mert közben lejárt a szerződése.

„Pihentem, szabadságomat töltöttem, feltöltődtem, a családi, valamint a személyes ügyeimet intéztem, amikor megkeresett a klub – mondta lapunknak a 67 éves szakember. – Könnyen megegyeztünk, már csak azért is, mert ismerem a belga viszonyokat, ismerem a csapatot, amelyet rám bíztak. Nyilván a Standard Liege-nél és az Antwerpnél töltött eredményes időszak is hozzájárult ahhoz, hogy rám gondoltak a Gent vezetői. Bele is csaptam a lovak közé, a vírushelyzet miatt szükséges orvosi vizsgálatok után már munkába is álltam.”

A Gent az új edzőt bemutató cikkében azt írja Bölöniről, „már többször megmutatta, hogy jól felismeri játékosai erősségeit, és képes rá alapozni csapata játékát, amely ettől lesz sikeres”.

Legfrissebb hírek

Az edzőváltások tele: Alonso, Amorim és Maresca is távozott – jogosan?

Képes Sport
2026.01.30. 09:12

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49

Fél év után megváltak a vezetőedzőtől Callum Styleséknál – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.06. 11:59

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.12.25. 15:40

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 16:54

Az NB III-as FC Dabas vezetőedzője a Ferencváros II új trénere lett

Labdarúgó NB II
2025.12.18. 10:20

NB III: edzőváltás Pápán, fiatal tréner ül le a kispadra

Labdarúgó NB II
2025.12.16. 14:08
Ezek is érdekelhetik