DAC: Kalmár elmondta, miért cserélte le Storck a szünetben

Vágólapra másolva!
2020.08.13. 17:40
null
Kalmár Zsoltot a szünetben lecserélték (Fotó: Lelkes Ernő)
Második mérkőzését is megnyerte a Fortuna Ligában a DAC: miután vasárnap hazai pályán 6–0-ra megverte a Szeredet, szerda este Garamszentkereszten jószerével vért izzadva csikarta ki a 2–1-es győzelmet a Pohronie ellen.

 

„A jó csapatok az ilyen meccseket is megnyerik valahogy – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Schäfer András, a 21 esztendős magyar középpályás, aki a dunaszerdahelyiek egyik legjobbja volt a 93. percben szerzett góllal megnyert szerda esti összecsapáson. – Fiatal csapatunk van, s jó, hogy az ifjak átélnek ehhez hasonló élményeket, ez is szolgálja a fejlődésünket. Hogy őszinte legyek, ezt a három pontot nem a játékunkkal, hanem az akaraterőnkkel szereztük meg. Boldogok vagyunk, hogy sikerült, mert így tudjuk tartani a lépést a címvédő Slovannal.”

Noha a helyzetek kidolgozásával adós maradt a DAC, a találkozó lefújását követően a csapatot irányító Bernd Storck méltányolta labdarúgói erőfeszítéseit.

„A mester megemelte kalapját előttünk, ő is úgy gondolja, hogy megérdemeltük a három pontot, mert az utolsó pillanatig tiszta szívből küzdöttünk” – tette hozzá Schäfer.

A német szakvezető az első félidőt követően lecserélte Kalmár Zsoltot, a sárga-kékek csapatkapitányát, aki az első fordulóban góllal és gólpasszal zárta a Szered legyalulását. Mi történt most?

„Bernd Storck közölte velem, Zuberu Sharani folytatja a helyemen, aki meg tudja nyerni a párharcokat a magas védők ellen – avatott a részletekbe a 25 esztendős válogatott középpályás. – Éreztem, hogy nem úgy megy a futball, ahogyan szeretném és ahogyan elvárja tőlem a szakmai stáb. Nem volt valami szép győzelem, de a lényeg, hogy ez a három pont is megvan. Fel kell rá készülnünk, hogy lesznek még ilyen meccseink az idényben. Az akarással és az elszántsággal nem volt baj.”

Az előző idényben bronzérmet szerző DAC legközelebb szombaton lép pályára a szlovák élvonalban, a Nitrát fogadja, amely az első körben 5–0-ra kikapott a Slovan Bratislavától, a hétközi fordulóban pedig 2–1-re győzött a Zsolna vendégeként.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
2. FORDULÓ
Pohronie–DAC 1–2(Mazan 67., ill. Balic 48., Friede 93.)

Legfrissebb hírek

Két góllal győzött odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
23 órája

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 16:05

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Rossz hír – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.02. 23:13

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55
Ezek is érdekelhetik