Európai Szuperkupa: három-háromezer jegyet kap a két döntős

MTI MTIMTI MTI
2020.08.27. 11:07
null
Egyaránt háromezer jegyet kap a két döntős az Európai Szuperkupára (Fotó: Török Attila, illusztráció)
A Puskás Arénában szeptember 24-én rendezendő labdarúgó Európai Szuperkupa két résztvevője, a Bajnokok Ligája-győztes német Bayern München, valamint az Európa-ligában diadalmaskodó spanyol Sevilla számára egyaránt háromezer jegyet biztosít az európai szövetség (UEFA) – értesült a Kicker című szaklap.

 

Az UEFA kedden jelentette be, hogy a budapesti mérkőzést nézők előtt rendezik meg. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint a nézőtéri kapacitás harminc százalékát használhatják ki. A Puskás Aréna befogadóképessége 67 ezer néző, így körülbelül 20 ezren lehetnek jelen a helyszínen.

Az MLSZ közleménye szerint az európai szövetség ezen a találkozón vizsgálja meg, hogy milyen hatása van annak, ha korlátozott számban, a megfelelő óvintézkedések betartása mellett szurkolók is megtekinthetik a nemzetközi találkozókat. Az UEFA megerősítette: ettől eltérő döntésig minden más nemzetközi mérkőzést zárt kapuk mögött rendeznek meg.

A magyar szurkolók jegyvásárlási lehetőségeiről az UEFA hamarosan tájékoztatja a magyar szövetséget.

Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
22 órája

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Kiütötte az Osasunát az Atleti, oda a Depor veretlensége

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 21:26

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Folytatódik a „denevérek” mélyrepülése, most Sevillában maradt alul a Valencia

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 23:09

A Barcelona 582 millió eurót költhet az első csapatra, miközben a Sevilla drámai mélypontra került

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 12:20

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05