FIFA: a büntetőeljárás alatt Gianni Infantino a helyén marad

MTI MTIMTI MTI
2020.08.02. 10:41
null
Továbbra is betölti a tisztségét Gianni Infantino (Fotó: AFP)
Az ellene indult büntetőeljárás alatt is betölti tisztségét Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke.

„Továbbra sincs akadálya annak, hogy az elnök ellássa a feladatait. Nem vádolták meg semmivel, nem találták bűnösnek semmiben, és mindenben együttműködik a hatóságokkal” – olvasható a világszervezet szombati állásfoglalásában.

Gianni Infantino titkos találkozókon vett részt

Csütörtökön Stefan Keller svájci különleges ügyész azért indított büntetőeljárást Infantino ellen, mert állítólag titkos találkozókon vett részt Michael Lauber svájci államügyésszel. A találkozókon részt vevő főügyész ellen szintén eljárást kezdeményeztek.

A FIFA június elején minden vádat tagadott, és azt állította, az 50 éves elnök semmi törvénybe ütközőt nem tett, s az ilyen találkozók egyáltalán nem szokatlanok.

Lauber kedden beadta a felmondását, miután a bíróság megállapította, hogy eltitkolta találkozóit Infantinóval, és hazudott a feletteseinek, mialatt korrupciógyanú miatt vizsgálat folyt ellene. Hivatali feladatait augusztus 31-ig látja el.

Az ügyészség felügyeleti testülete előzőleg kötelezettségszegést, bűnpártolást és hivatali titok megsértését állapította meg amiatt, hogy Lauber 2016-ban és 2017-ben titokban találkozott Infantinóval.

Lauber amiatt került a kritikák középpontjába, hogy a túlságosan lassú ügymenet következtében áprilisban elévülés miatt leállt a svájci ügyészség vizsgálata több német funkcionárius ellen, akik a 2006-os világbajnokság előtt gyanús kifizetéseket kezdeményeztek.

Infantino korábban visszautasította a vádakat, szerinte a találkozókon csak „a FIFA érdekét képviselve tisztázott bizonyos kérdéseket, ez a kötelessége volt, és a jövőben is ezt fogja tenni”.

Legfrissebb hírek

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
18 órája

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A németek szerint véget kell vetni az Infantino-érának

Minden más foci
2026.09.15. 18:40

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29