Sportgazdaság: ki nem találnák, melyik klubé a leggazdagabb tulajdonos

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 20:58
null
Carlos Slim (balra) egy mexikói mérkőzésen (Fotó: AFP)
A Bloomberg milliárdosokat számba vevő listáján több klubtulajdonos is megtalálható, és az élmezőnyben egyáltalán nem a legnagyobb egyesületek tulajdonosait találjuk.


Volt már előkelőbb helyen is, most „csak” a világ 22. leggazdagabb embere a mexikói Carlos Slim, 45.7 milliárdos vagyonnal, az ő klubja a spanyol Real Oviedo, amely nem éppen arról híres, hogy a PSG és a Manchester City útjára lép, pedig Slim már 2012-ben többségi tulajdonos lett ott.

2015-ben jutottak fel a harmadosztályból, a legutóbbi bajnokságot a 15. pozícióban fejezték be, a Slim-korszak legjobb eredménye egy hetedik hely. Slimnek korábban voltak mexikói együttesei is.

A második a „futball-listán” a Rennes tulajdonosa, Francois Pinault, 38.1 milliárd dolláros vagyonnal, amelyből egyáltalán nem önti a pénzt a csapatba: 1998-ban lett ott első ember, míg 2008-ban a gárda költségvetése 47 millió dollár volt, idén pedig a duplája (egy dollár ma 293 forintot ér).

Roman Abramovics (Chelsea) a 15.9 milliárd dollárjával az egyik legismertebb listázott személy a sportág rajongói számára, eközben 9 milliárdja van a Fiorentina elnökének, Rocco B. Commissónak, de ennyi kevés ahhoz, hogy az olasz bajnoki címért vagy a Bajnokok Ligájáért harcoljanak a „lilák”.

A maga 7.5 milliárdjából jóval többet áldoz labdás szenvedélyére Csang Csin-tung, az Inter mögött álló pénzember, aki nem is sokkal gazdagabb, mint a legendás Silvio Berlusconi, akinek jelenlegi csapata, a Monza már a Serie B tagja.

A leggazdagabb ötszáz közé a Football Italia gyűjtése szerint sem Andrea Agnelli (Juventus), sem az Elliott Management vezetője, Paul Singer (Milan), sem Dan Friedkin (AS Roma) nem fért oda.

A listán az utolsó helyhez is 4.5 milliárd dolláros vagyon szükségeltetik.

Legfrissebb hírek

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
13 órája

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:54

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

A Betis legyőzte a Villarrealt; az Osasuna és a Mallorca ötgólos mérkőzést húzott be

Spanyol labdarúgás
2026.01.17. 23:00

Sevillai győzelmével elmozdult az utolsó helyről a Levante, potya gól is kellett a Girona sikeréhez

Spanyol labdarúgás
2026.01.04. 20:30

Kvarachelia duplázott, a PSG a Rennes kiütésével tapad a Lensra

Francia labdarúgás
2025.12.06. 23:02
Ezek is érdekelhetik