FFT: amikor Kiss László azt kamuzta, hogy bajnok lett a Maldív-szigeteken

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.09.27. 13:01
A FourFourTwo magazin Döglött akták című sorozatában hónapról hónapra leporol egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Ezúttal magyar futballháborút talált a messzi Maldív-szigeteken.

A Blikkben 2009. február 4-én megjelent egy cikk „Magyar fociháború a Maldív-szigeteken” címmel jelent meg, amelyben az olvasható, hogy a Maldív-szigetek Szuperkupájáért két magyar edző csapata csapott össze, és a Ferencváros korábbi közönségkedvence, valamint gólkirálya, Dzurják József által irányított Club Valencia 2–1-re legyőzte a Kiss László dirigálta VB Sport Club együttesét, de a két szakember szóba sem áll egymással. Kiss nem is gratulált Dzurjáknak, kezet sem fogott vele.

„Egymás szemébe sem szoktunk nézni – idézi a lap Dzurjákot. – Tizenhárom éve nem beszélünk, azóta, hogy a Valenciában az edzőm volt. A második helyen zártunk, ő pedig idehaza azt nyilatkozta, bajnok lett a gárda. Én elmondtam, hogy csak az ezüstérem lett a miénk, ezért megharagudott. Azóta szóba sem állunk egymással, még a sajtótájékoztatókat is külön tartjuk. Ezért meg sem lepődtem, hogy Kiss László nem gratulált nekem a kupagyőzelem után.”

Így indul a történet, amelyről aztán kiderült, hogy jóval szövevényesebb, mint ahogyan látszik!

A teljes cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás duplájával győzelem Finnország ellen; Per Johansson: Olyan magas szintre jutottunk, amit korábban el sem képzeltem

E-újság
2026.06.05. 23:58

Lenny Joseph Fradi-cipőben játszik a vb-n; Veszprém: 30!

E-újság
2026.06.02. 23:45

A döntők királyának, Luis Enriquének a határ a csillagos ég; Így is félig teli a pohár az Arsenalnál

E-újság
2026.05.31. 23:19

Paul Shaw: Ez minden idők legerősebb Arsenal-kerete; Feczkó Tamás: Elköszönni sem tudtam

E-újság
2026.05.27. 23:07

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
2026.05.22. 23:55

Nikolics: Vargára nagy jövő várhat az AEK-nál; Szélig Viktor büszke a Volánnál eltöltött 10 évére

E-újság
2026.05.11. 23:25

Dibusz: Tudtuk, hogy meg kell nyernünk a kupát; Szilágyi Áron: Ne kongassuk a vészharangot!

E-újság
2026.05.10. 23:45

A cél, hogy régi fényében ragyogjon az Aranycipő; Gruber Zsombor: Nincs mese, meg kell nyernünk a kupát!

E-újság
2026.05.07. 23:40
Ezek is érdekelhetik