FIFA: támogatnának egy korrupcióellenes ügynökséget

MTI MTIMTI MTI
2020.09.15. 10:35
null
Gianni Infantino (Fotó: AFP)
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke hétfőn közölte, hogy anyagilag is támogatnának egy olyan globális ügynökséget, amely a sportban jelenlévő korrupció ellen küzd.

A sportvilágban már több mint egy évtizede beszédtémát szolgáltat egy olyan testület létrehozása, amely a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséghez (WADA) hasonlóan tevékenykedik, de gazdasági kérdésekben, úgy mint a korrupció, a fogadási csalás és a szervezett bűnözés jelenléte.

„A FIFA-nál készek vagyunk befektetni egy ilyen ügynökségbe, amelynek létrehozása elősegítheti a sport biztonságos működését a következő évtizedekben" – mondta a sportvezető az ENSZ Ausztriában tartott rendezvényén.

Az amerikai és a svájci hatóságok évek óta nyomozást folytatnak a labdarúgásban, és már elértek a sportág legfelső köreihez is. Büntetőeljárás indult a FIFA korábbi elnökével, Joseph Blatterrel, valamint az európai szövetség egykori vezetőjével, Michel Platinivel szemben hűtlen kezelés miatt. A nyomozás hatására nemzetközi tisztségviselők egész generációjának kellett távoznia posztjáról, ennek eredményeként Infantino 2016-ban az elnöki székbe ülhetett. Vele szemben Svájcban jelenleg ugyancsak vizsgálódnak a Michael Lauber volt svájci államügyésszel folytatott titkos találkozói kapcsán.

„Soha többé! Soha többé korrupciót a futballban!" – mondta Infantino.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
10 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36