Szerbia: a bajnokcsapatnál megfelezték a vezetők fizetését

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2020.09.24. 13:18
null
Meghatározó játékosaitól válhat meg a szerb klub (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvány miatti bevételcsökkenésre reagálva a Crvena zvezda vezetősége úgy döntött, megfelezi az egyesület vezetőinek fizetését. A szerb sajtó információi szerint Zvezda Terzics vezérigazgató és közvetlen munkatársai, valamint Dejan Sztankovics, a bajnokcsapat edzője is ötven százalékkal kevesebb fizetést kap a jövőben.

A bérek megfelezését Mitar Mrkela sportigazgató terjesztette elő, s Terzics, Sztankovics, és Marko Petrovics operatív igazgató is elfogadta.

„Azt vártam, hogy majd szavazásra bocsátják az ötletem, de azonnal elfogadták” – mondta Mrkela.

A Crvena zvezdának, amely tavaly és tavalyelőtt is szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében, a 2020–2021-es idényben nem sikerült megismételnie a selejtezőben nyújtott jó eredményt: a ciprusi Nicosiától elszenvedett vereség azt jelentette, hogy a belgrádi együttes az Európa-liga selejtezőjének rájátszásában próbálhatja meg kiharcolni az El-csoportkörbe jutást.

Korábban arról is cikkezett a szerb sajtó, hogy a játékosok bérét is csökkentik majd ötven százalékkal, azonban kiderült, hogy ez az információ téves volt.

A Bajnokok Ligája csoportköréből származó bevétel kiesését, valamint a zárt kapus mérkőzések miatt a jegyeladásból származó haszon elmaradását a belgrádi klub meghatározó játékosai eladásával pótolhatja.

Legfrissebb hírek

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Férfi kosár Eb: a törökök nagy csatában legyőzték Jokicsékat, ők maradtak hibátlanok, no meg a németek

Kosárlabda
2025.09.03. 22:10

Katrine Lunde 45 évesen sem hagyja abba, megvan az új csapata

Kézilabda
2025.09.02. 20:25

A nyolcaddöntőben búcsúztak a címvédő szerbek a női röpi vb-n

Röplabda
2025.08.29. 17:38

A Bodö/Glimt könnyedén, a Pafosz nagy csatában lett BL-főtáblás

Bajnokok Ligája
2025.08.26. 23:10

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:04

Sztojkovics meghívta a szerb válogatottba a Partizan félig magyar tehetségét

Minden más foci
2025.08.19. 12:38

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40
Ezek is érdekelhetik