Szuperkupa: Csányi Sándor nem tartja kockázatosnak a rendezést

V. J.V. J.
2020.09.11. 10:52
null
Csányi Sándor bízik a gond nélküli rendezésben (Fotó: Török Attila)
Szeptember 24-én rendezik meg a Puskás Arénában az Európai Szuperkupa-mérkőzést, amelyen nagyjából 20 ezer szurkoló vehet részt a helyszínen. Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor interjút adott az M4 Sportnak, amelyben kitért a Bayern München–Sevilla találkozó megrendezésére is.



„Az UEFA figyelemmel kíséri az aktuális járványügyi helyzetet, és már a jegyek értékesítése is folyik. Bízom benne, hogy tudnak jönni a nézők” – mondta az MLSZ elnöke, aki az UEFA egyik alelnöki pozícióját is betölti.

Csányi Sándor szerint nem jelent járványügyi kockázatot a nagy számú szurkoló részvétele:

„Összességében nagy problémát nem látunk. Érvényes koronavírus-teszttel jöhetnek [a külföldi szurkolók – a szerk.], mindenkit lázmérőzni fogunk, a távolságtartásra odafigyelünk. Én nem gondolom azt, hogy szignifikáns veszélyt jelentenének az érkező vendégek.”

Az európai Szuperkupa-mérkőzésre a két klub egyenként 3 ezer jegyet kapott, rajtuk kívül még nagyjából 14 ezer néző foglalhat helyet a Puskás Aréna lelátóján. Amennyiben az európai szövetség kísérlete sikeres lesz, vagyis a biztonsági szabályok betartásával a mérkőzés nem okoz járványügyi gondot, más nemzetközi találkozókon is visszatérhetnek a szurkolók a stadionokba.

Legfrissebb hírek

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Csányi: Nem úszhatja meg senki, aki súlyos szabálytalanságot követ el

Labdarúgó NB I
2026.08.27. 19:18

Zárt kapus mérkőzéssel büntették a Vasast

Labdarúgó NB I
2026.08.27. 17:01

Súlyos eltiltást kapott az MLSZ-től a brutális könyököst kiosztó kisvárdai védő

Labdarúgó NB I
2026.08.27. 15:30

Mol Magyar Kupa: az FTC Debrecenbe utazik; az ETO, az MTK és a Paks NB II-es csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.08.24. 20:32

Az MLSZ visszavonja az időpont-korlátozásokra vonatkozó határozatát, újra lehetnek esti meccsek

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 17:02

MLSZ: kiderült, mikor rendezik a Ferencváros–Újpest rangadót

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 14:48

Olvasóink szerint nem volt jogos Bódog Tamás eltiltása

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 09:50