NL, B-liga: 1–1-gyel hangoltak az oroszok a mieinkre

K. Zs.K. Zs.
2020.10.11. 22:39
null
Az orosz Magomed Ozdojev (7) megindul a török Burak Yilmaz mellett (Fotó: AFP)
Először veszített pontokat az orosz válogatott a labdarúgó Nemzetek Ligája magyar csoportjában: a szbornaja hazai pályán 1–1-re végzett Törökországgal a két csapat vasárnap esti moszkvai meccsén.

A Szerbia–Magyarország (0–1) mérkőzésről ide kattintva olvashat!

A nyitó húsz percben a csapatok sikeresen semlegesítették egymás törekvéseit, az első helyzetre a 24. percig kellett várni. Akkor Daler Kuzjajev labdáját Mert Günok védte, ám nem sokkal később már tehetetlen volt: a 28. percben Roman Zobnyin jobbról középre passzolt labdáját Artyom Dzjuba elengedte, és a mögötte érkező Anton Mirancsuk a hálóba bombázott. 1–0

ANTON MIRANCSUK GÓLJA

Az orosz csapat a folytatásban is uralta a meccset, a törökök, bár próbálták felpörgetni a játékukat, képtelenek voltak szélsőik mozgósításával veszélyesebbé tenni támadásaikat. Kuzjajev növelhette volna az előnyt, de újabb helyzetét is elrontotta.

A második félidőre, Cengiz Ünder beállásával élénkebbek lettek a törökök, és a 62. percben meg is született az egyenlítő góljuk: Hakan Calhanoglu jobb oldali szabadrúgása után Merih Demiral a hosszú oldalról középre passzolta a labdát, és Kenan Karaman közvetlen közelről az üres kapuba tuszkolta. 1–1

KENAN KARAMAN EGYENLÍTÉSE

A hátralévő időben mindkét csapat előtt adódott gólszerzési lehetőség, csakhogy Dzjuba helyzeteinél Günok, Cengiz Ünder bombájánál pedig Anton Sunyin védett nagyot.

A magyar válogatott október 14-én Oroszország vendége lesz. A két csapat szeptemberi, budapesti mérkőzését az oroszok nyerték meg 3–2-re.

NEMZETEK LIGÁJA
3. FORDULÓ
B-LIGA

3. CSOPORT
Oroszország–Törökország 1–1 (Anton Mirancsuk 28., ill. Kenan Karaman 62.)
A másik mérkőzésen
Szerbia–Magyarország 0–1 (Könyves 20.)

A B/3 CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 3 2 1 7–4 +3 7
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 4–3 +1 6
3. Törökország 3 2 1 1–2 –1 2
4. Szerbia 3 1 2 1–4 –3 1
Legfrissebb hírek

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
2026.06.28. 17:34

Montella: Nem kell 24 évet várni az újabb török vb-részvételre

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:45

Törökország továbbra is hibátlan a házigazdák ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:51

Megdőlt a vb-gólrekord, Törökország hajrában szerzett góllal, az amerikaiak elleni győzelemmel búcsúzott

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:03

Az eddig gól nélküli törökök háromszor is betaláltak az amerikaiaknak – videó

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:17

Indul a Törökország–Egyesült Államok és a Paraguay–Ausztrália mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:01

FIFA: az U15-ös vb-n térhetnének vissza az oroszok

Minden más foci
2026.06.25. 21:58

Vb 2026: a török szövetség elnöke kiállt a kapitány mellett

Foci vb 2026
2026.06.22. 12:44
Ezek is érdekelhetik