NL: Erik Hamrén távozik az izlandi kispadról – hivatalos

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.11.14. 14:33
null
A mieink elleni pótselejtezőt elbukó kapitány még befejezi a Nemzetek Ligája-csoportkört (Fotó: Földi Imre)
Erik Hamrén az izlandiak sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az Anglia elleni Nemzetek Ligája-csoportzárót követően távozik a válogatott kispadjáról – számolt be róla a fótbolti.net.

 

Csapatának még két meccse van hátra az A-ligában, előbb vasárnap Dániában szerepel, majd szerdán Angliában zárja a Nemzetek Ligáját. Az együttesnek nincs pontja, és már biztosan búcsúzik az A-ligából, amelynek 2. csoportjában még Belgium szerepel az imént említett három válogatotton kívül.

Mint ismert, az izlandi válogatott Magyarországon, a Puskás Arénában lépett pályára csütörtökön az Európa-bajnoki részvétel kiharcolásáért, de a pótselejtezőn hiába volt még előnyben a 88. percben is, Loic Nego és Szoboszlai Dominik találatával a mieink a rendes játékidőben fordítottak.

Ezt követően már pedzegették a szigetországban a kapitányváltást, ezt pedig most maga Hamrén erősítette meg.

Hamrén szerint frusztráló, hogy így ért véget a pótselejtező, hiszen öt perccel korábban még Eb-t érő helyzetben voltak. Köszönetet mondott játékosainak és stábjának a közösen együtt töltött időért.

NEMZETEK LIGÁJA
2. CSOPORT
20.45: Dánia–Izland
20.45: Belgium–Anglia – élőben az NSO-n!
November 18.
20.45:
Anglia–Izland
20.45: Belgium–Dánia

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Belgium 4 3 1 10–4 +6 9
2. Dánia 4 2 1 1 4–2 +2 7
3. Anglia 4 2 1 1 3–2 +1 7
4. Izland442–11–90

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
A-DIVÍZIÓ, DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–IZLAND 2–1 (0–1)
Budapest, Puskás Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Kuipers (holland)
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Fiola (Lovrencsics G., 61.), Kalmár (Sigér, 61.), Nagy Á. (Nego, 84.), Szoboszlai, Holender (Nikolics, 72.) – Szalai Á. (Könyves, 84.), Sallai R.Szövetségi kapitány:Marco Rossi(a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált kapitányt segítője, Cosimo Inguscio helyettesítette a kispadon)
IZLAND: Halldórsson – Pálsson, R. Sigurdsson, Árnason, H. Magnússon – J. Gudmundsson (Bödvarsson, 73.), Sigurjónsson (Ingason, 87.), A. Gunnarsson (Skúlason, 83.), B. Bjarnason – G. Sigurdsson, A. Finnbogason (A. Gudmondsson, 73.). Szövetségi kapitány: Erik Hamrén
Gólszerző: Nego (88.), Szoboszlai (90+2.), ill. G. Sigurdsson (11.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
2026.02.03. 11:12

Dupla mesterhármas: Dánia a férfi kézilabda vitathatatlan bajnoka, Gidsel szülőhazájában dicsőült meg

Kézilabda
2026.02.02. 10:47

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Izland pontot vesztett Svájc ellen, a horvátok nyertek a szomszédok ellen a kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.27. 17:43

Izland nyerte az északi rangadót a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.25. 19:57

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Végig vezetett, s legyőzte Izlandot Horvátország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.23. 17:27
Ezek is érdekelhetik