Nemzetek Ligája: az ukránok a CAS-hoz fordultak

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.11. 13:38
null
Az ukránok szerint meg lehetett volna rendezni a mérkőzést (Fotó: AFP)
Az Ukrán Labdarúgó Szövetség pénteken a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amiért az európai szövetség (UEFA) 3–0-s gólkülönbséggel Svájcnak ítélte a két csapat elmaradt találkozóját a Nemzetek Ligájában.

 

A két válogatott november 17-i összecsapását azért nem tudták megrendezni Luzernben, mert a vendégeknél előbb három játékos koronavírustesztje hozott pozitív eredményt, majd az újratesztelés során további három futballistánál és egy stábtagnál mutatták ki a fertőzést. A helyi hatóságok azonnal karanténra kötelezték az egész ukrán küldöttséget, amely egy helyi szállodában tartózkodott. Később az UEFA arról tájékoztatta az ukrán szövetséget, hogy a luzerni kanton karanténszabályai miatt nem lehetséges lejátszani a mérkőzést.

Az ukránok álláspontja szerint szükségtelen volt a találkozó törlése, mert volt megfelelő számú bevethető játékosuk, ennek ellenére az UEFA fegyelmi bizottsága november 25-én a svájci csapat számára ítélte a három pontot 3–0-s gólkülönbséggel.

A Svájc–Ukrajna találkozó kérdése az lett volna, hogy a két gárda közül melyik végez az utolsó helyen a csoportban és esik ki az élvonalat jelentő A-divízióból. Az ukránok a harmadik helyen álltak három ponttal megelőzve a sereghajtó svájci válogatottat. A két csapat ukrajnai találkozóján 2–1-es hazai siker született, azaz a 3–0-s megállapított eredménnyel Svájc pontszámban utolérte riválisát, az egymás elleni eredményekkel pedig meg is előzte, így benn maradt, Ukrajna pedig kiesett a másodosztályba.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Drámai meccsen játszott döntetlent Litvánia és Csehország a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.22. 21:25

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03
Ezek is érdekelhetik