Topolya: a korábbi szerb kapitány az új vezetőedző – hivatalos

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.31. 13:10
Igaznak bizonyultak a korábbi szerb sajtóhírek, Mladen Krsztajics, a szerb labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya lett a Topolyai Sport Club új vezetőedzője!

Az információt a TSC hivatlosan is megerősítette, s közölték, hogy az új edzőt hétfőn, január negyedikén sajtótájékoztatón mutatják be, néhány nappal később pedig már az ő irányításával utazik el az együttes az edzőtáborba. az új edzőt hétfőn, január negyedikén sajtótájékoztatón mutatják be, néhány nappal később pedig már az ő irányításával utazik el az együttes az edzőtáborba.

Mint ismert, Szabó Zoltán halála miatt a TSC-nek nagyon kevés idő állt rendelkezésére, hogy megtalálja az új edzőt, de ahogy Zsemberi János, a Topolya elnöke nyilatkozta, nem akarják elkapkodni a döntést, hanem a legjobb megoldást szeretnék megtalálni.

Krsztajics lett a Topolya új edzője (Fotó: AFP)
Krsztajics lett a Topolya új edzője (Fotó: AFP)

Mladen Krsztajics a szerb válogatottnál Szlavoljub Muszlin segédjeként dolgozott, de miután a válogatott kiharcolta a 2018-as világbajnokságon való részvételt, Muszlint a szövetség leváltotta, a helyére pedig Krsztajics került, aki 2019 júniusáig irányította a nemzeti együttest.

Tizenkilenc mérkőzésen ült a válogatott kispadján, kilenc győzelem, öt döntetlen és ugyanennyi vereség volt a mérlege.

A távozására azután került sor, hogy az Andrij Sevcsenko vezette ukrán válogatott 5–0-ra legyőzte Szerbiát.

Krsztajics játékosként szerepelt a Zentában, a Kikindában, a Partizanban, majd Németországba igazolt, ahol a Werder Brement, majd a Schalkét erősítette.

Pályafutását a belgrádi Partizanban fejezte be 2011-ben.

Legfrissebb hírek

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

A Topolyának semmi sem jött össze, két góllal nyert a Vojvodina

Minden más foci
2026.02.01. 16:51

Sós Bence távozott Topolyáról, és az NB II-es Tiszakécskéhez szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.28. 10:31

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

Fölényes győzelmével Szerbia lesz Magyarország ellenfele a vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.01.23. 21:51

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03
Ezek is érdekelhetik