Eb 2020: az UEFA kitart az eredeti rendezési tervek mellett

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.01.27. 20:06
null
A Puskás Aréna továbbra is az egyik helyszíne a 2020-as Európa-bajnokságnak (Fotó: Havran Zoltán)<br />
A rendezőkkel folytatott megbeszélést követően az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) továbbra is kitart amellett, hogy az egy évvel elhalasztott kontinensviadalt az eredetileg kijelölt 12 város az eredeti időpontban rendezze meg.

 

Az UEFA honlapján szerdán megjelent közlemény szerint a szurkolók részvételéről áprilisban születhet döntés.

Aleksander Ceferin, a szervezet elnöke arról beszélt, a torna rajtjához közeledve optimistán látja a vírushelyzet alakulását. Hozzátette, fontos, hogy minél több időt biztosítsanak a rendező városoknak és azok kormányainak ahhoz, hogy pontos képet kapjanak arról, mi várható június-júliusban.

A pandémia miatt egy évvel elhalasztott esemény egyik házigazdája Budapest lenne, a Puskás Arénában három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerülne sor. A jelenlegi állás szerint az Eb-résztvevő magyar válogatott hazai pályán találkozna a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal.

A magyar főváros mellett London, Glasgow, Dublin, Bilbao, Amszterdam, Koppenhága, München, Róma, Szentpétervár, Bukarest és Baki lenne rendező.

Az UEFA a várakozások szerint márciusban dönt véglegesen a torna sorsáról. Ceferin korábbi nyilatkozata szerint a lakosság átoltottsága kulcsfontosságú ahhoz, hogy az eredeti terveknél maradjanak. Az Eb-t június 11. és július 11. között rendezik.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09