Románia: küszöbön a videobíró bevezetése az élvonalban

2021.01.04. 12:16
null
Romániában is bevezethetik a VAR-t (Fotó: AFP)
Justin Stefan , a Román Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) főtitkára bejelentette, hogy az élvonalbeli bajnokság televíziós közvetítési jogait birtokló cég készen áll arra, hogy beszerezze a videobíró-technológia (VAR) bevezetéséhez szükséges berendezést, amelyet tesztjelleggel akár a jelenlegi idényben is alkalmazhatnak – számolt be a Háromszék.

 

Justin Stefan az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában megjegyezte, van rá esély, hogy az idény végén egyes mérkőzéseken használatba vegyék a rendszert.

„Erre az évre feladataink közé tartozik a VAR-rendszer bevezetése és az összes mérkőzés lejátszása ebben az idényben. Nagyon sűrű a program, reméljük, hogy az időjárás kedvező lesz. Egyelőre nem lehet tudni, hogyan alakul a járványhelyzet, de látjuk, hogy egyes országok jelentős szigorításokat vezettek be a koronavírus új mutációja miatt. Lehetséges, hogy az idény végén tesztjelleggel használjuk a videobírót, majd a 2021–2022. évi bajnokságban rendszeresen alkalmazzuk” – mondta az LPF főtitkára. Hozzátette, januárban kiderül, hogy a játékvezetői testületnek mennyi időre van szüksége a bírók megfelelő felkészítéséhez. Úgy véli, elengedhetetlen a videobíró-technológia bevezetése, mivel sok játékvezetői tévedés történik, a VAR pedig ezek elkerülésére szolgálna. Megjegyezte, a gólvonal-technológia nem tartozik bele ebbe a csomagba, mivel az nagy kiadásokkal járna a ligának és a kluboknak, amit jelenleg nem tudnak megengedni maguknak.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
14 órája

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43

Téves szabályértelmezés – Embolót nem lett volna szabad kiállítani Argentína ellen

Minden más foci
2026.07.28. 11:07

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Podgoricai nevelés érkezett a Csíkszeredához

Minden más foci
2026.07.17. 17:45

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53