FIFA: drasztikusan visszaesett a téli átigazolások száma és összege is

2021.02.17. 21:19
null
Szoboszlai Dominik idén Európa negyedik legdrágább téli igazolása (Fotó: EM Sports Consulting)
Drasztikusan visszaesett a téli átigazolások száma és összege is a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szerdán közzétett kimutatása szerint.

 

A beszámolóból kiderült, hogy a tavalyi 4215 helyett idén csak 2690 futballista váltott klubot, a tranzakciók során pedig 570 millió dollárral költöttek kevesebbet az egyesületek, mint egy évvel korábban.

Ebben az átigazolási periódusban 590 millió dollárt költöttek a klubok, ami az elmúlt hat év legalacsonyabb száma. A Salzburgtól az RB Leipzighez szerződő Szoboszlai Dominik ebből egymaga 20 millió eurót tesz ki, ezzel pedig a Bundesliga legdrágább téli igazolása lett, de Európában is negyedik lett ebben a rangsorban. A listát SzaidBenrahma vezeti, akiért 23.1 millió eurót fizetett a West Ham United a Brentfordnak, míg a második éppen a londoniaktól távozó Sébastien Haller, akinek szerződtetésére az Ajax klubrekordot jelentő 22.5 millió eurót költött. A harmadik Amad Diallo, akit az Atalanta 21 millió euróért adott el a Manchester Unitednek.

A nőknél korántsem éreztette ilyen mértékben a hatását a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesés, ugyanis 185 helyett 177 futballista váltott klubot, értük viszont az egy évvel ezelőtti 193 600 helyett 310 100 dollárt fizettek.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
15 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
2026.09.24. 17:36

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50