Hollandia: Dzsudzsákéktól ment a Barcához, 34 évesen befejezte

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.01. 09:20
null
Ibrahim Afellay (balra) és Dzsudzsák Balázs a PSV egyik mérkőzésén 2010 novemberében (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Ibrahim Afellay, a PSV Eindhoven és az FC Barcelona korábbi holland válogatott támadója – olvasható az NOS holland televíziós társaság internetes oldalán.

A most 34 esztendős támadó pályafutása ígéretesen indult, Dzsudzsák Balázs csapattársaként a 2000-es évek második felében a PSV egyik legjobbja volt, 2011 januárjában potom 3 millió euróért megvásárolta az FC Barcelona, de az év második felében egy keresztszalag-szakadás kettétörte a karrierjét.

Afellay a felépülése után már csak vergődött, kölcsönben futballozott a Schalke 04-nél és az Olympiakosznál, majd 2016 áprilisában a Stoke City játékosaként ismét súlyos térdsérülést szenvedett. 2019-ben visszatért a PSV-hez, amelytől tavaly nyáron távozott, azóta nem volt csapata.

„Amit szerettem volna, nem valósult meg, de megbékéltem vele – utalt Afellay arra, hogy bízott egy anyagilag jövedelmező külföldi szerződésben. – Tudtuk, hogy ez a pillanat előbb vagy utóbb eljön az ember életében. Csodálatos kaland volt.”

Afellay a holland válogatottban összesen 53 mérkőzésen lépett pályára – hét góljából egyet 2011 márciusában a mieink elleni Európa-bajnoki selejtezőn lőtt a Puskás Ferenc Stadionban –, tagja volt a 2010-es világbajnokságon ezüstérmes nemzeti csapatnak. A Barcelonában 35 meccsen két gól és egy assziszt volt a mérlege – egyetlen gólpasszát a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-elődöntőben Lionel Messinek adta 2011 áprilisában.

AFELLAY GÓLPASSZA MESSINEK A REAL MADRID ELLENI BL-ELŐDÖNTŐBEN

Afellay a Barcelona mezében (Fotó: AFP)
Afellay a Barcelona mezében (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
3 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
8 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik