Marseille: szóban megegyeztek, Sampaoli lesz az új edző – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.02.22. 13:33
null
Szóban már megegyeztek, Sampaoli lesz Marseille új edzője (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóértesülések szerint Jorge Sampaoli lesz a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Olympique Marseille vezetőedzője, miután szóban már mindenben megegyezett a klubbal.

 

A L'Équipe beszámolója szerint az Olympique Marseille-nél már mindent előkészítettek Jorge Sampaoli érkezéséhez: a 60 éves argentin szakember – aki korábban többek között a chilei és az argentin válogatott szövetségi kapitánya, illetve a Sevilla és a Santos vezetőedzője is volt – február 26-án repül Franciaországban, hogy aláírja a 2023 nyaráig szóló szerződését.

Sampaolit a 2021-es év végéig érvényes szerződés köti a jelenlegi csapatához, az Atlético Mineiróhoz, így a brazil klubbal is meg kell még állapodnia távozása feltételeiről.

Munkáját az OM-nél minden bizonnyal Leonardo Balerdi és Darío Benedetto segíti majd.

Mint ismert, André Villas-Boast, a csapat vezetőedzőjét február elején felfüggesztették állásából, mivel a vezetőség szerint a portugál tréner hozzáállása elfogadhatatlan volt. Azóta beugróként Nasser Larguet irányította a Marseille-t.

A L'Équipe értesülését Fabrizio Romano is megerősítette, továbbá az olasz transzferguru azt is hozzátette, a legutóbb a Juventust irányító Maurizio Sarri két hete visszautasította a Marseille ajánlatát.


Legfrissebb hírek

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2026.02.03. 23:07

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Slot Szalahot dicsérte a Marseille legyőzése után: Ez mindent elmond a profizmusáról...

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 10:18
Ezek is érdekelhetik