Fortuna Liga: Kalmár Zsoltot választották 2020 legjobbjának

DUDUCZ TIBOR (Pozsony)DUDUCZ TIBOR (Pozsony)
Vágólapra másolva!
2021.03.10. 12:51
null
Kalmár Zsolt akcióban (Fotó: Lelkes Ernő)
A Szlovák Labdarúgó-szövetség és a Pravda napilap közös szavazásán Kalmár Zsoltot, a DAC csapatkapitányát választották meg a szlovák élvonal (Fortuna Liga) 2020-as legjobbjának.

 

Kalmár Zsolt óriási fölénnyel lett a legjobb: a második helyen végző Slovan-kapust, Dominik Greifet 28 ponttal, a harmadik helyezett Dávid Hrncárt (Aranyosmarót) 72 ponttal előzte meg. A dunaszerdahelyi Andrija Balic a hatodik, míg Holman Dávid (Slovan) a tizedik lett.

A végeredmény 34 szakember, edző és újságíró szavazatai alapján alakult ki.

Az év edzője kategóriájában Bernd Storck, a Dunaszerdahely mestere negyedik lett ifj. Ján Kozák (Slovan), Pavol Stano (Zilina) és a grúz válogatottat irányító Vladimír Weiss mögött (az első három helyezett végső sorrendjét később hozzák nyilvánosságra).

A Szlovák Labdarúgó-szövetség és a Pravda napilap ankétja gazdag hagyományokkal rendelkezik, és a legnívósabb a szomszéd országban.

Március 25-én kerül sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, amelyen többek között 2020 legjobb szlovák labdarúgóját és edzőjét is megnevezik. Kalmár Zsolt aligha lesz jelen az ünnepségen, mivel aznap a magyar nemzeti csapat Lengyelország ellen játszik vb-selejtezőt.

A Fortuna liga legjobb játékosai 2020-ban
1. Kalmár Zsolt (Dunaszerdahely) 83 pont
2. Dominik Greif (Slovan) 55
3. Dávid Hrncár (Aranyosmarót) 11

6. Andrija Balic (Dunaszerdahely) 4

10. Holman Dávid (Slovan) 3

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
18 órája

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 16:05

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

Játékossors: az NB III-ban folytatja Kalmár Zsolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 19:32

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19
Ezek is érdekelhetik