Old Firm: döntetlennel ért véget a Celtic–Rangers örökrangadó

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.21. 17:17
null
Döntetlennel ért véget az Old Firm (Forrás: gettyimages.com)
A skót első osztályú labdarúgó-bajnokságban ismét sor került az Old Firmre, tehát a Celtic–Rangers összecsapásra, amely ezúttal 1–1-es döntetlennel ért véget.

 

Celtic a Premiership 33. fordulójában hazai pályán, a glasgow-i Celtic Parkban a már biztos bajnok Rangers FC-t fogadta, amely húszpontos előnnyel vezeti a ligát – közvetlenül a városi rivális előtt. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a zöld-fehérek úgy döntöttek, szakítva a labdarúgás egyik hagyományával, nem állnak díszsorfalat az ősi riválisnak.

A mérkőzést a Celtic kezdte jobban: a 23. perben Odsonne Edouard asszisztja után a norvég csatár, Mohamed Elyounoussi megszerezte a vezetést. Hamar jött a válasz: negyedórával később Alfredo Morelos volt eredményes.

A második félidőben a Celtic előtt adódott több lehetőség: nyolc lövésből három eltalálta Allan McGregor kapuját – a vendégek eközben 4/0-s mutatót produkáltak. Újabb gól nem született, 1–1 lett a végeredmény.

SKÓCIA, PREMIERSHIP
33. FORDULÓ
Celtic–Rangers 1–1
(Elyounoussi 23., ill. Morelos 38.)
Az élcsoport:1. Rangers 89 pont (már bajnok), 2. Celtic 69, 3. Hibernian 56, 4. Aberdeen 49

Legfrissebb hírek

Népsport: meghalt, mielőtt kijutottak volna a vb-re

Népsport
2025.09.10. 09:55

Érvényes gólt és jó játékot sem hozott a Rangers és a Celtic derbije

Minden más foci
2025.08.31. 14:54

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

Tizenegyesekkel kiejtette a Celticet, történetében először BL-főtáblás a Kajrat Almati

Bajnokok Ligája
2025.08.26. 21:39

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

A Rangers új vezetőedzővel törné meg a Celtic dominanciáját

Minden más foci
2025.06.05. 13:52

Skót védőt figyel a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 18:05

Skóciába tart Ancelotti fia, rokonai is élnek ott – sajtóhír

Minden más foci
2025.05.28. 15:46
Ezek is érdekelhetik