Száz nap múlva rajtol az Eb; Elek Gábor legfontosabb hónapja

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2021.03.02. 23:36
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

• Egyértelműen március a legfontosabb hónap a Ferencvárost vezetőedzőként, a nemzeti csapatot szövetségi kapitányként irányító Elek Gábor számára. A győri olimpiai selejtező persze mindenekfelett áll, de az FTC is rendkívül fontos két mérkőzést vív a Podgoricával a BL-ben. A lapunknak nyilatkozó szakember elmondta, az idény előtt klubcsapatával azt a célt tűzték maguk elé, hogy alkalmazkodjanak a nehéz körülményekhez, és próbálják végigvinni az idényt. Elek régi motoros, de ilyen januári és februári terhelésben nem hogy nem volt része, még nem is hallott ilyenről.

A Leipzig és a Wolfsburg futballcsapatának Német Kupa-mérkőzése kapcsán körbejártuk, mi mindenben is hasonlít a két klub története, és milyen kapcsolódási pontok lelhetők fel. Például ott van Ralf Rangnick személye, aki korábban vezetőedzőként és sportigazgatóként is segítette a lipcseieket, ugyanakkor ő indította be a wolfsburgiak szakvezetője, Oliver Glasner karrierjét is, amikor kiszúrta magának a Salzburg sportkoordinátoraként.

Száz nap múlva kezdődik a tavalyról elhalasztott labdarúgó Európa-bajnokság, amely a csúszás ellenére továbbra is az EURO 2020 nevet viseli. Összeállításunkban bemutatjuk a leendő helyszíneket, és azt is végigvettük, hogy melyik városra pillanatnyilag milyen járványügyi szabályok érvényesek, azaz lehetnének-e nézők a stadionban. A teljes menetrendet is lehet böngészni, amelyből persze kiderül, hogy hány meccsnek adhat otthont a Puskás Aréna.

Legfrissebb hírek

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
17 órája

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52
Ezek is érdekelhetik