Fortuna Liga: fel kell állni – a DAC a Trencsént fogadja

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2021.04.16. 15:44
null
Eric Ramírezék szombaton a Trencsén ellen javítanának (Fotó: Lelkes Ernő)
Három nappal a Besztercebánya elleni kupabúcsú után a szlovák labdarúgó-bajnokságban kell bizonyítania a DAC-nak, amely szombaton a Trencsént látja vendégül.

 

„Nyilván nagyon nehéz lesz a váratlan kupakiesés után felkészülni a hétvégi bajnoki meccsre” – mondta még a Besztercebánya elleni vereség után Schäfer András, a DAC játékosa.

Nincs jó passzban a Dunaszerdahely. Ebben az évben nyolc bajnoki meccset játszott, de csak kétszer győzött. Alighanem lemarad a bajnoki címről és a hét közben kiesett a Szlovák Kupából. Nagyon gyorsan magára kell találnia, és győznie, hiszen hat körrel a vége előtt a második helyen csak négy, illetve öt pont az előnye a Zsolna és a Nagyszombat előtt.

„A sikertelen kupameccs másnapján volt egy komoly beszélgetés az öltözőben. Látni és érezni is lehetett mindenkin, hogy alaposan megviselte, rendesen arcon csapta a szerdai kudarc. Olyan helyzetben vagyunk, mint egy bokszoló, aki kapott egy óriási ütést. De úgy, ahogy neki, nekünk is fel kell állnunk. Nincs más lehetőség” – mondta lapunknak Németh Antal, a DAC pályaedzője, aki szerint a tréningre is rányomta a bélyeget a váratlan kiesés.

A klubnál mindenki a tudatában van, hogy nincs idő sajnálkozni, hanem cselekedni kell. ,,Mindenképpen gyorsan muszáj túllépnünk a kellemetlen meccsen. Megbeszéltük és lezártuk. El kell felejtenünk, hiszen szombaton itt az újabb nagyon fontos feladat. Csütörtökre Czuczi Mátyás videoelemzőnk már elkészítette a trencséniek utóbbi két meccséről készült anyagot, melyet másnap a játékosok is láttak. Hasonló helyzetben van a szombati ellenfelünk, mint mi. Őket is egy másodosztályú csapat búcsúztatta a kupában, és a bajnokságban többször is kikaptak egymás után. Nagyon készülünk ellenük. Nincs más lehetőség, le kell őket győznünk. Mindenképpen meg kell tartanunk a második helyünket a Fortuna Ligában” – fejezte be Németh Antal.

A találkozó szombaton 17 órakor kezdődik.

FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 5. FORDULÓ
Április 17., szombat
17.00:
DAC–Trencín
Az állás: 1. Slovan Bratislava 62 pont, 2. DAC 49, 3. Zilina 45, 4. Spartak Trnava 44, 5. Zlaté Moravce 36, 6. Trencín 28

Legfrissebb hírek

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
23 órája

Harmadik lett az ETO FC a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 22:02

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Az angol másodosztályban folytathatja a 21 éves magyar középpályás – sajtóhír

Légiósok
2026.06.23. 10:09

DAC: több mint egy év után bejelentett sportigazgató és norvég balhátvéd érkezett – hivatalos

Minden más foci
2026.06.22. 16:23

Felkészülés: a Somorja nyerte a felvidéki rangadót

Minden más foci
2026.06.20. 18:04

A Como érvényesítette az opciót, Bősze Levente az olasz klubban marad

Légiósok
2026.06.16. 13:10

Robert Klauss a DAC új vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
2026.06.05. 21:32
Ezek is érdekelhetik