Szuperliga: klubonként 18 topmeccs az ősszel – itt a lebonyolítási terv

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.04.19. 10:50
null
A következő évtől a Bajnokok Ligája helyett a Szuperligában találkozhat a Real Madrid és a Liverpool (Fotó: AFP)
Húsz csapat, két tízfős csoport. Így indulna az európai topklubok közös bajnoksága, azaz a vasárnap éjjel bejelentett Szuperliga. A sorozat ősszel 18 topmeccset jelentene a csapatok számára, a playoffrendszerrel és az egyenes kieséses szakasszal pedig 28-30 találkozót kellene lejátszania idényenként annak az együttesnek, amelyik elverekszi magát a fináléba.

 

Amint arról beszámoltunk, 12 alapítóklubbal bejelentették a régóta tervezett Szuperligát. Az európai topklubok mega sorozatában jelen állás szerint az AC Milan, az Arsenal, az Atlético Madrid, a Chelsea, az FC Barcelona, az Internazionale, a Juventus FC, a Liverpool FC, a Manchester City, a Manchester United, a Real Madrid és a Tottenham Hotspur venne részt, és plusz három állandó tag csatlakozására számítanak még.

A bejelentés szerint a 15 állandó tag mellett további öt csapat idényről idényre kvalifikálhatja magát – vélhetően az európai topligák bajnokáról, illetve az állandó résztvevő mögött legjobb helyen záró csapatáról lenne szó. A tervek szerint a mérkőzéseket augusztus közepétől, hétközi játéknapokon rendeznék. A liga pedig már 2021-ben elindulna.

A két tízfős csoportban mindenki játszana mindenkivel pályaválasztóként, majd vendégként is, majd az első három helyezett automatikusan a legjobb nyolc közé jutna, míg a 4. és 5. helyezettekre playoff várna, így alakulna ki a negyeddöntő mezőnye. A tavaszi lebonyolítás nagyon hasonló lenne a jelenlegi Bajnokok Ligájáéhoz, kétmeccses, egyenes kieséses párharcok vezetnének a májusi fináléig.

A klubok közölték, a férfiliga rajtja után nem sokkal a női Szuperliga elindítását is tervezik – de ennél több részletet a projektről egyelőre nem írtak.

A Szuperliga indulói továbbra is részt vennének a nemzeti bajnokságokban – szögezi le a közlemény.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik