Ausztria: egymás után nyolcadszor bajnok a Salzburg

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.13. 07:22
null
Sorozatban nyolcadszor osztrák bajnok a Salzburg (Fotó: FC Red Bull Salzburg)
Szoboszlai Dominik korábbi csapata, a Red Bull Salzburg a Rapid Wien szerdai 2–0-s legyőzésével biztossá tette sorozatban a nyolcadik, összességében a 15. osztrák bajnoki címét.

 

A címvédő az osztrák bajnokság felsőházi rájátszásának szerdai játéknapján abban a tudatban lépett pályára a bécsi Rapid ellen, hogy ha pontot szerez, akkor biztosan bajnok. A Salzburg nem bízta a véletlenre, a góllövőlistát (most már) 26 találattal vezető Patson Daka duplájával 2–0-ra megnyerte a mérkőzést, így két fordulóval a bajnokság vége előtt kilencről 12 pontra növelte előnyét a tabella élén.

A Salzburg egymás után nyolcadszor, összességében 15. alkalommal nyerte meg az osztrák Bundesligát, így a következő idényben is megméretheti magát a Bajnokok Ligájában. A bajnoki elsőségből Szoboszlai Dominik is kivette a részét, hiszen Lipcsébe igazolása előtt az őszi szezonban 12 mérkőzésen négy gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott a bajnokságban. A 12-szeres magyar válogatott középpályásnak a mostani a negyedik osztrák bajnoki aranyérme.


Legfrissebb hírek

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
2025.09.12. 19:15

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
2025.09.10. 15:48

Szoboszlai Dominik odament Cristiano Ronaldóhoz, hogy mezt cseréljen vele – videó

Magyar válogatott
2025.09.10. 00:05
Ezek is érdekelhetik