Labdarúgás: mára ígérte a bejelentést, meg is tette Fernando Torres – videó

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.05.28. 14:09
null
Torres elhúzta a szánk előtt a mézesmadzagot (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, kedden titokzatos bejegyzést tett közzé az Instagram-oldalán Fernando Torres, a spanyolok világ- és kétszeres Európa-bajnok labdarúgója, amely után arra következtethettünk, hogy a visszatérést fontolgatja. Pénteken pedig bejelentést is tett a közösségi oldalain, ám nem éppen olyat, amire a legtöbb ember számított – írta meg az As és a Mundo Deportivo is.

 

„Csak egyféleképpen tudom értelmezni az életet: játszva. Ezért úgy döntöttem, visszatérek. Pénteken elárulom, hol” – írta Fernando Torres még kedden az Instagramon. Ma (pénteken) pedig érkezett is tőle a hivatalos bejelentés a jövőjét illetően.

Torres a Twitter-posztjában megköszönte, hogy sokan üdvözölnék a visszatérését, de leszögezte, azt fogja csinálni, amit a legjobban szeret:

„Visszatérek ma, a Nemzetközi Játéknapon, hogy azt tehessem, amit minden gyerek a legjobban szeret: játszani. És ezt a családommal és a barátaimmal fogom együtt csinálni. Soha ne hagyd abba a játékot! Köszönöm neked, Juguettos!” Megjegyezte: szeretné elérni, hogy a gyerekek is megtalálhassák azt az utat, amely boldoggá teszi őket, legyen az futball vagy bármi más.


Bejelentésével Torres a játék fontosságára akarta felhívni a figyelmet, és kiállt a Juguettos – Spanyolország egyik leghíresebb játékboltja – kezdeményezése mellett, amely a Nemzetközi Játéknap alkalmából (amelyet ma, május 28-án ünnepelnek) jött létre.

Torres tehát nem tér vissza a profi labdarúgásba, hanem egy híres játékbolt reklámarca lett.


Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik