Lengyelország: a legendás Kazimierz Górskira emlékeztek

S. Zs.S. Zs.
2021.05.29. 17:51
null
Kazimierz Górski, 1921–2006 (Fotó: Imago Images)
A lengyel labdarúgás legendás alakjára, Kazimierz Górskira emlékeztek Varsóban, a díszvacsorán a Nemzeti Sport is képviseltette magát.

Március 2-án volt Kazimierz Górski születésének századik évfordulója, rá emlékeznek Varsóban többnapos rendezvénysorozattal, mások mellett Grzegorz Lato, Wlodzimierz Lubanski és Jan Tomaszewski részvételével. A lengyel futball legendás alakja nagyszerű játékos volt, de igazi sikereit edzőként, szövetségi kapitányként aratta – ellenünk is; a két ország közötti, közismerten kitűnő kapcsolat miatt persze mindez nem kezdhette ki a sportbarátságot.

A varsói Legia, a görög Panathinaikosz és Olympiakosz vezetőedzője a hetvenes években volt szövetségi kapitány, 1972-ben ő vezette olimpiai aranyéremig a lengyel együttest: a müncheni döntőben Magyarország ellen 2–1-es győzelemmel értek fel a dobogó tetejére. A címvédés nem sikerült, 1976-ban, Montrealban az NDK-tól 3–1-re kikaptak, az ötkarikás arany mellé tehát egy ezüst került.

Balról: Michal Listkiewicz, a Górski Alapítvány alelnöke, Dariusz Górski, a nagy edző fia és Szöllősi György
(Fotó: Rosonczy-Kovács Mihály)
Balról: Michal Listkiewicz, a Górski Alapítvány alelnöke, Dariusz Górski, a nagy edző fia és Szöllősi György (Fotó: Rosonczy-Kovács Mihály)

Legnagyobb sikere mégis egy bronzérem, amelyet az általa felépített gárda az 1974-es világbajnokságon szerzett meg, többek között Argentína, Olaszország és Jugoszlávia legyőzésével. Csak a házigazda, a későbbi győztes nyugatnémet válogatott múlta felül őket (1–0), a bronzmérkőzésen Brazília ellen diadalmaskodtak (1–0).

A legendás egyéniség születésének 100. évfordulójára rendezett díszvacsorán – egyedüli külföldi meghívottként – beszédet mondott Szöllősi György, lapunk főszerkesztője, futballnagykövet, aki a magyar és a lengyel futball százéves, roppant gazdag közös múltjáról beszélt, és az ismét egyre sikeresebb közép-európai labdarúgásról, amelynek egyik jele, hogy mind a négy visegrádi ország kijutott a nyári Európa-bajnokságra.

Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
10 órája

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Szöllősi György maradt az MSÚSZ elnöke

Egyéb egyéni
2026.07.08. 16:05

Szöllősi György a Puskás Akadémiánál kap munkát – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.07.06. 17:35

Van Bronckhorst nagyon bevágta, Lato átrohant a brazilokon – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.06. 16:01

Személyi változás a Nemzeti Sportnál, Somogyi Zsolt az ideiglenes főszerkesztő

Egyéb egyéni
2026.07.06. 14:07

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Szöllősi György: Újra lesz Ezüstcipő és Bronzcipő, a legjobb női góllövőket is díjazzuk

Minden más foci
2026.05.22. 14:36