Szuperliga: a Barcelona, a Juve és a Real is eljárás elé néz

MTI/K. B.MTI/K. B.
2021.05.07. 21:16
null
Aleksander Ceferin bejelentette, a Barcelona, a Juventus és a Real Madrid egyaránt fegyelmi eljárás elé néz (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken a Szuperliga 12 alapító klubjából kilenccel megállapodott a visszaintegrálódás feltételeiről, a másik három viszont fegyelmi eljárás elé néz – közölte az MTI.

 

Az UEFA közlése szerint a hat angol klub mindegyike, azaz a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, a Chelsea, a Tottenham Hotspur és az Arsenal, valamint az olasz Milan és Internazionale, illetve a spanyol Atlético Madrid aláírta az úgynevezett „klub kötelezettségvállalási nyilatkozatot”, amely magában foglalja a „reintegrációs lépéseket”. Mivel a két spanyol óriás, a Real Madrid és aBarcelona, valamint az olaszJuventus nem írta alá a kötelezettségvállalást, így velük szemben fegyelmi eljárást indít az UEFA.

„Ezek a klubok gyorsan felismerték hibájukat, és lépéseket tettek az európai futball iránti elkötelezettségük demonstrálása érdekében – idézte az MTI az UEFA elnökét, Aleksander Ceferint. – Ugyanez nem mondható el azokról a klubokról, amelyek továbbra is részt vesznek az úgynevezett Szuperligában, velük az UEFA külön foglalkozik.”

A visszalépő kilenc klub vállalta, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy lezárja kapcsolatát a Szuperligával, egyúttal a jó szándék gesztusaként a többi klubbal együtt összesen 15 millió euró adományt fordít a gyermek- és ifjúsági futballra európai és brit közösségekben. A meghátráló csapatok azt is elfogadták, hogy a következő szezonban a Bajnokok Ligája- vagy Európa-liga-szereplés után járó pénzük öt százalékát visszatartja az UEFA, illetve 100 milliós büntetést vállaltak arra az esetre, ha ismét engedély nélküli versenysorozatban akarnak szerepelni, és 50 millióst, amennyiben nem teljesítik a kötelezettségvállalási nyilatkozatban vállalt egyéb feltételeket.

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását április 19-én jelentették be, az alapítók között hat angol, valamint három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal kapcsolatban. Ezek után elsőként másnap este a Manchester City jelentette be, hogy visszalép a szerepléstől, majd utána hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Délutánra az Atlético Madrid és az Internazionale is visszalépett a Szuperligától, amelynek a tervek szerint 15 állandó résztvevője lett volna. Végül a Milan is elhatárolódott az új sorozattól, amelynek így hivatalosan három tagja maradt.

Florentino Pérez, a Real Madrid és a Szuperliga elnöke korábban azt közölte, hogy a klubok nem léphetnek ki, csupán a nyomás hatására ezt kellett mondaniuk. A Spiegel című lap beszámolója szerint a Szuperliga csapatai 23 évre kötelezték el magukat 167 oldalas szerződésükben, amely szerint legkorábban három év elteltével és csak büntetési díj ellenében lehet kilépni.

(MTI)
Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41