Videó: GTA a valóságban? Zseniális ötlet, így hosszabbítottak a védővel

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.05.13. 14:44
null
A lengyel csapat megmutatta, mennyire kreatív (Fotó: <a href="https://www.wisla-plock.pl/pl/tomasik-z-kolejna-misja-w-wisle-plock-7264" target="_blank"><strong>wisla-plock.pl</strong></a>)
A lengyel labdarúgó-élvonalban szereplő Wisla Plock mókás videóban jelentette be, hogy szerződést hosszabbított Piotr Tomasikkal – a védő konkrétan eljátszotta, hogy a GTA San Andreasban szerepel, ráadásul parádésan utánozta a videojáték főhősét. A legszebb az egészben, hogy a klub pontosan ugyanazokat az effekteket tette rá a videóra, ami a virtuális térben is fellelhető volt, így teljesen olyan érzése lehet az embernek, mintha a játékot követné.

 

A videó története szerint a játékos beül egy kocsiba, majd alig megy azzal néhány métert, miután kiszáll a járgányból – egyszerűen ott hagyta az út közepén az autót, még az ajtó is nyitva maradt.

Érdemes megnézni, a kamerának az állása is teljesen olyan, mint a játékban, amikor kinyitja a „ruhabolt” ajtaját. Itt persze rögtön felpróbálja a csapat különböző trikóit pontosan úgy, ahogyan anno mi is felöltöztettük a főszereplőt.

A ruhapróba után a szerződését is aláírja Tomasik, aki parádésan színészkedett, egyszer sem esett ki a szerepéből a majdnem háromperces videó alatt.

A videó végén nem a korábbi kocsijához tért vissza a játékos, hanem egy új verdát szemelt ki, amelyből kirángatta az utast – valószínűleg ezzel is sokan tudunk azonosulni.


 

Legfrissebb hírek

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
9 órája

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

Nincs vége a magyar hullámnak Liverpoolban, Sallai Roland a legújabb jelölt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.02.01. 14:31

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Kleinheislerrel és Tajtival is megegyezett a Csíkszereda, előbbitől még várják az aláírást – NS-infó

Minden más foci
2026.01.30. 15:48

A Puskás Akadémia korábbi játékosával erősítene a Fradi – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 14:33

Másfél évtized után újra német csapatot erősít Edin Dzeko – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.22. 13:43
Ezek is érdekelhetik