DAC: a következő idényben is Németh Antal irányít – hivatalos

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.06.02. 19:18
null
Németh Antal marad a DAC trénere (Fotó: fcdac.sk)
Németh Antal marad a következő idényben is a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban az előző kiírást ezüstéremmel záró DAC edzője – jelentette be a dunaszerdahelyi klub hivatalos honlapján.

 

Németh Antal Bernd Storck pályaedzőjeként érkezett a DAC-hoz, majd a német tréner távozását követően, a szlovák élvonal előző idényében az utolsó öt forduló során már vezetőedzőként irányította a Dunaszerdahelyt – ezeken a találkozókon négy győzelmet és egy döntetlent ért el a csapattal. Új kinevezése a következő kiírás végéig szól.

„Amikor elképzelem a játékunkat, egy harcos, lendületes, tudatosan játszó csapatot látok magam előtt. Nagyon bízom benne, hogy a járvány elmúltával a játékosok, stábtagok, a vezetőség és a szurkolók együtt tudnak majd örülni a DAC sikereinek” – nyilatkozta a bejelentést követően a klub honlapjának a 47 esztendős tréner.

A klub tulajdonosa, Világi Oszkár szerdán online szezonértékelőt tartott, amelynek során több újdonságot ismertetett a szurkolókkal, kiemelve: bár ősszel nem fogják tudni játékba állítani a válogatott Kalmár Zsoltot, szeretnék meghosszabbítani a jövő nyáron lejáró szerződését. A támadó 13 találattal és öt gólpasszal járult hozzá a bajnoki ezüstéremhez, de március 31-én, az Andorra–Magyarország világbajnoki selejtezőn súlyosan megsérült a térde, és a számítások szerint novemberben vagy decemberben, legkésőbb januárban térhet vissza a pályára. Világi ezen kívül azt is hozzátette, Vida Máté távozik a klubtól.

A csapat a következő idényt is nemzetközi szerepléssel kezdheti – ezúttal az Európai-konferencialiga selejtezőjének második körétől indulva. Ennek kapcsán Világi elmondta, a kupasorozatban bármely együttes lesz az ellenfél, az lesz az esélyes, ennek megfelelően „nem briliáns, hanem győztes meccseket kell vívni”.
Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
12 órája

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
20 órája

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30
Ezek is érdekelhetik